„Április 8-a után április 9-e fog következni. Ezt nem árt hangsúlyozni, mert a tudósításokból és vitákból könnyen keletkezhet az a látszat, hogy most hétvégén virrad föl az a nap, amelyik megoldást hoz valamennyi köz-, de talán magánéleti nyavalyára is. […] Az élet, ideértve a politikai életet is, folytatódni fog a jövő héttől is. Sőt elképzelhető, hogy akkor kezdődik igazán” – olvasható a HVG legfrissebb számának indító anyagában.

A cikk szerint ugyanis még „egy váratlanul jó ellenzéki eredmény sem hoz automatikusan kormányváltást. Ha történetesen nyerne is az ellenzék, valószínűtlen, hogy kormányt tudna alakítani, politikusai talán még nehezebben hozhatók össze egy akolba, mint szavazói egy-egy jelölt mögött”. És amennyiben még létrejönne is egy új kormány „a rendszerrel még mindig nem tudnának mit kezdeni. Nemhogy a közjogi berendezkedést nem tudják átalakítani, de a fideszes kádereket sem képesek eltávolítani a legfőbb ügyésztől az Országos Bírósági Hivatal elnökéig, illetve az is nehézségekbe ütközik, hogyan férjenek hozzá a fideszes törvényességnek megfelelő, mégsem jogállami módon szerzett és egy párhuzamos uralmi központ működtetéséhez alkalmas vagyonokhoz”.

A helyzet kulcsa nem az ellenzéki szavazóknál van – noha politikusaik, a véleményformálók és a maradék független sajtó szinte csak rájuk koncentrált, a nagy taktikai szavazásos, koordinált indulásos diskurzusban – hanem annál, a közepesen magas részvétel melletti 40 százaléknál, amelyik a Fideszre voksol. „Az ellenzéki politikusoknak azonban alig volt mondanivalójuk ehhez a közönséghez” – állapítja meg az írás, hozzátéve, hogy az is igaz, hogy őket a legnehezebb elérni, mert néhány látható csoporton túl ők a valódi rejtőzködő szavazók.

A teljes írás a HVG legfrissebb lapszámában olvasható.