Itthon hvg.hu 2018. március. 29. 17:13

Jávor: Gyomorforgató és gusztustalan, amit Lázár művel

Lázár János szavai újra kiverték a biztosítékot.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

Jávor Benedek EP-képviselő sem hagyta szó nélkül, hogy Lázár János egy mártélyi utcafórumon azt mondta, mivel a cigányokat a mai napig sem sikerült integrálni, akkor hogyan tudnának integrálni olyanokat, akik egy másik világból, egy másik kultúrából érkeznek ide. Setét Jenő roma polgárjogi aktivista azt üzente, a miniszter vegyen vissza, Jávor Benedek pedig Facebook bejegyzésében azt írta, ha 600 éven át szegregálnak egy népcsoportot, amit, amióta a Fidesz kormányoz, szerinte hivatalos programmá is tettek, majd elkezd egy másik csoport ellen uszítani, mondván, hogy

"ezek se integrálódtak, az a gusztustalan, gyomorforgató, nyomorult és gyalázatos cinizmusnak olyan mélysége, ahova azt hittük, már soha nem jut el újra ez a szerencsétlen ország. Eljutott, eljuttatátok."

Szerinte azzal, hogy Lázár mindezt nagyhét szerdáján mondta, nemcsak az országot köpte szembe, hanem a kereszténységet is meggyalázta. Már meg sem kérdezi, Lázár hogy tud tükörbe nézni.

"Szimplán kikérem magamnak a keresztény Magyarország nevében, amelyet, hiszem, minden erőlködésetek ellenére sem sikerült még teljesen megsemmisítenetek, mindenestül korrumpálnotok."

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.