Ön olyan jóban van a miniszterelnök úrral, esetleg válthatna vele pár szót az ország érdekében.
Mielőtt megteszem a kérésem, gyorsan tisztázzuk: ön nem nekem és nem értem focizik, engem teljesen hidegen hagy a labdarúgás; és ehhez jogom is van, magán se kéri senki számon, hogy szokott-e sakkozni vagy ír-e verseket. Pedig ezekről is híres a magyar, ezekre is büszke, ugye. Nem kell mindenkinek minden ilyen közös tevékenységért rajongani.
Dacára annak, hogy önálló indíttatásból nem igazán érdeklődnék a labdarúgás iránt, mégis elég sokat kellett megtanulnom e sportról az elmúlt nyolc évben. Láttam a számolatlan milliárdokat nyelő stadionépítési lázat, meg a költségvetésből eltérített milliárdokat kamu utánpótlásra behazudó tao-bűvészkedést, de még az errefelé eltolt kafetéria-rendszert is - röviden: ha a munkáltató az ön egyik meccsére ad a dolgozónak jegyet, azt adómentesen teheti, ha viszont ebédre adna egy tál levest, annak kábé a felét Tállai András adó- és focimágus kanalazza ki onnan. Igen, a munkahelyi ebédet szétadóztatják, a focinézést nem.
Látom végül pedig a miniszterelnököt, akit igen kevés dolog érdekel, de a dácsája mellé felhúzott, megkisvonatoztatott stadionszörnyből, meg a híres focistákhoz való kényszeres öndörzsikélésből is úgy következtetek, hogy ez a sport nagyon.
Nem kell részleteznem, hiszen ön is átélte ezt a kínos rajongást. Amit viszont jó ideje nem él át – köszönhetően az arab emírségekbeli csapatának egyfelől, az összefocizott (nem sajnálom, nem azért) jólétnek másfelől – az a magyar valóság. Hogy tudniillik nem a fölösleges pénzünkből lett itt stadion, taobuli meg hasonlók.
Kedves Dzsudzsák úr, ha legközelebb Orbán Viktorral beszélne (a rektálisan nyelvelő kormánymédián túli, valódi sajtónak ugyanis ezt nyolc éve nem engedik), tegyen már meg egy szívességet! Mondja el a miniszterelnöknek, hogy miután Luxemburg, Andorra idegenben, Kazahsztán pedig már hazai pályán is legyőzte a válogatottat (bocsánat, picit elröhintettem magam, hogy ugye, válogatott, hát miből válogatták, hogy ez lett a vége), szóval hogy már nem a pénz hiányzik a magyar fociból. Nem is tudom, laikusként tippelek, hogy talán a szív, a teljesítményelv, úgy általában a foci hiányzik.
Ugyanakkor irgalmatlanul hiányzik ez a pénz az egészségügyből. Ha beszélnek Orbán úrral, kérem, dobja be azt az új infót neki, nyilvánvalóan nem tud ő sem róla, hogy a sürgősségi osztályokon saját vérükben fuldokolnak az emberek, órákig akár. Meg hogy villától (nem olyat, mint a Rogáné, hanem az evőeszközt) a probiotikumig és vécépapírig már mindent a beteg családjának kell bevinnie. Hogy amíg a focipályákon a füvet is tudják fűteni, a kórházban a műtőt és a kórtermet sem. Hozzák be sorban a drága, külföldi focistákat (hahó, tao, utánpótlás, Felcsút röhög rajtatok), orvost meg nem, azok pont menekülnek innen. Dzsudzsák úr, ha megtárgyalták a tippmixet, legyen olyan barátom, hogy utána megkéri a mi miniszterelnökünket, adóbefizetéseink egyetlen urát, hogy most kicsit ne focira költsön, hanem a magyarok életére. A Kazahsztán elleni burleszk után, azt hiszem, egyetértünk abban, hogy maguk hosszú-hosszú időre ki vannak fizetve. Legyen már annyi tisztesség magában, hogy amit ez a sikertelen NB II-es focista magától nem fog fel (pedig jaj, mennyivel boldogabb ország lett volna ez, ha Orbán Viktornak sikerül a profi magyar labdarúgói pályafutás… bocs, most azon röhögök, hogy „profi magyar labdarúgó”), amit nem lát, arról maga felvilágosítja.
Ne verjék már el a pénzünket erre, szépen kérem!!!