A Magyar Idők publicistája megfejtette a rejtélyt! És nem fél leleplezni azt, ami egyértelmű. Vajon Ön is elég képzett ahhoz, hogy rájöjjön
miért kell az ellenzéknek "torkaszakadtából tiborczozni"?
Adunk pár opciót, köztük a helyes megfejtést.
- Mert a magyar adófizetők az ő tevékenykedése miatt bukhatnak el 13 milliárd forintot.
- Mert az OLAF értékelése szerint bűnszövetkezetben elkövetett csalássorozattal gazdagodott meg.
- Mert huszonévesen, 5 év alatt hárommilliárd forintot vett ki egyetlen cégből, a területre jutó teljes uniós támogatás közel negyedét.
- Mert számos településen rossz minőségben valósította meg cége a lámpák cseréjét, és sok helyen sötétben botorkálnak miatta.
- Mert Tiborcz számára maga Lázár János találta ki, hogyan tudná lerabolni az önkormányzati pályázatokat. Vagyis a leírt bűnszövetkezet kiépítője nem más, mint a kormány működésével megbízott miniszter.
- Mert Orbán Viktor közbenjárása nélkül elképzelhetetlen, hogy a kormányzati szervek és az önkormányzatok 2009-2010 környékén be tudják azonosítani, kinek az udvarlója Tiborcz.
- Mert az így szerzett pénzből bevásárolt többek között a Balatonnál, és teljes régiókat, ágazatokat ejtett túszul.
- Mert Tiborczról kiabálva el lehet érni, hogy mindenről essen szó, kizárólag a bevándorlásról ne.
Kitalálták a Magyar Idők válaszát? Elhiszik?