Itthon Gergely Zsófia 2018. március. 05. 10:50

Polt Péterék és Gyurcsány is gőzerővel készülnek Czeglédy tárgyalására

Hétfőn délelőtt tárgyalják Szegeden a pénteken újra őrizetbe vett Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának kérdését, az ügyészség azt indítványozza, hogy a képviselőjelöltként múlt héten egy napra kiszabadult expolitikust ismét tartóztassák le. Gyurcsány Ferenc is ott lesz a tárgyaláson.

A Csongrád Megyei Főügyészség hétfőn indítványt tett a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója felé, hogy ismételten rendelje el dr. Czeglédy Csaba gyanúsított előzetes letartóztatását – tették közzé az ügyészség honlapján.

Amint írják, miután a Nemzeti Választási Bizottság jogerősen felfüggesztette az országgyűlési képviselőjelölt mentelmi jogát, "és ezzel megszűnt az eljárás folytatásának akadálya, a büntetőeljárás folytatásának elrendelése után a pénteki napon őrizetbe vett, majd a szombati napon folytatólagosan gyanúsítottként kihallgatott Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának ismételt elrendelését indítványozta".

A vádhatóság szerint a képviselőjelöltként szerzett mentelmi jog, amely "időlegesen az eljárás akadályát képezte", ezért kénytelenek voltak kiengedni, "nem eredményezett változást azokban a körülményekben, amelyek az előzetes letartóztatást indokolják", továbbra is fennáll a több mint hatmilliárdos bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja, valamint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, az eljárás meghiúsításának veszélye, illetve a bűnismétlés veszélye is."

Czeglédy az egy szabadon töltött napja alatt ehhez képest nyilvánosan szerepelt több esetben, tévéinterjút adott, és a választási bizottság ülésére is elment.

A Csongrád Megyei Főügyészség a további nyomozás lefolytatására jelölte ki a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád megyei osztályát, így merült fel újabb bűncselekmény, az öttől-tíz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett gazdasági csalás bűntettének megalapozott gyanúja.

A mentelmi jog felfüggesztése és a gyanúsított őrizetbe vétele után ezen újabb bűncselekmény miatt vonhatják felelősségre Czeglédy Csabát, mivel a büntetőeljárási szabályok alapján ugyanazért a bűncselekményért nem vehették volna még egyszer őrizetbe – itt megnézheti erről is szóló videónkat.

A szegedi tárgyalásra elment Gyurcsány Ferenc , Dobrev Klára és Molnár Csaba is - itt olvashat tovább arról, hogyan vette védelmébe saját őszödi beszédjét is megidézve Czeglédy Csabát a DK elnöke!

Az ügyészség szerint fennálll a szökés veszélye
Reviczky Zsolt

 

Hirdetés
hvg360 Vándor Éva 2025. május. 11. 14:30

III. Károly király tényleg úgy halhat meg, hogy már nem fog szóba állni Harry herceggel 

A tévképzetek és az arrogancia toxikus elegye volt Harry herceg reakciója a bírósági döntésre, amely szerint nem jár neki automatikus rendőri védelem az Egyesült Királyságban. A védelemtől ugyanakkor nem fosztották meg, mint azt mindenhol állítja. A legújabb húzásával lenullázta az esélyt, hogy az apja belátható időn belül szóba álljon vele.