Alig egy napot volt szabad Czeglédy Csaba, a hvg.hu információi szerint pénteken este újra őrizetbe vették. A csalással vádolt, de a választáson független képviselőként induló Czeglédy mentelmi jogát péntek délután függesztette fel a választási bizottság, este már várták szombathelyi lakásánál, és egy másik, de a korábbi gyanúval összefüggő bűncselekményre hivatkozva visszavitték a szegedi börtönbe.
A NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatóságának határozata alapján elrendelték az előzetesből alig 24 órája szabadult Czeglédy őrizetbe vételét - derül ki a birtokunba került dokumentumból. Az eljárás tavaly nyár óta folyt ellene különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt, ebben a határozatban erre a korábbi eljárásra hivatkozva, de egy másik bűncselekmény, a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás miatt vitték újra börtönbe.
Az őrizetbe vétel 72 órán át tarthat, ismét az ügy tárgyi súlyával, valamint azzal indokolják, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.
Hazaért Szombathelyre, elmentek vacsorázni, de már mentek érte
Egy hozzá közeli, névtelenséget kérő forrásból úgy tudjuk, hogy a Szombathelyre pénteken az esti órákban visszatérő Czeglédy családtagjaival, barátaival vacsorázott egy helyi étterembe, mikor hívták, hogy jelenjen meg a lakásán, mert a NAV emberei várják. Innen vitték el, illetve vették őrizetbe és állítólag újra Szegedre viszik, ahol korábban is töltötte az előzetes letartóztatását.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) péntek délután úgy döntött, felfüggeszti a mentelmi jogát, amit azzal szerzett, hogy független képviselő-jelöltként indul a választáson. A testület 4:2 arányban döntött a mentelmi jog felfüggesztéséről, az NVB azért döntött így, mert a büntetőeljárás tárgyát képező ügy a választás kiírása előtt történt és az eljárás nem áll összefüggésben a választási eljárással.
Ugyanazért megint nem lehetett volna őrizetbe venni
Czeglédy a döntés után nyilatkozott, kifejezetten hangsúlyozta, hogy a büntetőeljárási szabályok alapján ugyanazért a bűncselekményért nem vehetik még egyszer őrizetbe - itt megnézheti videónkat.
Utalt arra, hogy a birtokába került, Elios-szerződésekkel kapcsolatos információkat napokon belül megosztaná az újságírókkal, mert félő, hogy utána már nem lesz rá lehetősége. Azt mondta, a kormánypártoknak van félnivalójuk attól, hogy ő szabadlábon van.
Polt Péter tőle szokatlan tempóval lépett
Czeglédy Csaba csütörtökön szabadult előzetes letartóztatásból, miután hivatalosan is országgyűlési képviselő-jelöltté vált, így megilleti a mentelmi jog. Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte Czeglédy Csaba mentelmi jogának felfüggesztését a Nemzeti Választási Bizottságnál, amely most meghozta a döntést.
Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka közvetítéssel foglalkozott, és a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.