Itthon hvg.hu 2018. március. 02. 09:08

Lakner: ezen a szürke reggelen Orbán bejelentette a centrális erőtér bukását

Az ellenzék számára van esély – állapítja meg a politikai elemző abból, ahogy a Fidesz a hódmezővásárhelyi vereségre reagál.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

Lakner Zoltán gyors elemzését adta Orbán Viktor pénteki rádió-interjújának, amelyben a kormányfő már látni vélte, hogy minden körzetben a Fidesz egyetlen ellenzéki politikussal áll majd szemben. A 168 Óra főszerkesztő-helyettese szerint 

ezzel lényegében bejelentette a centrális erőtér bukását egy szürke márciusi péntek reggelen.

A Facebookon közzétett gyorselemzés szerint a valaha Kötcsén meghirdetett centrális erőtér lényege éppen az, hogy nincs ki-ki mérkőzés, hanem fennáll a "maga természetességével" kormányzó Fidesz és körülötte bolyonganak az ellenzékiek, akiket Orbán nemrég az országértékelőjében egy rakás szerencsétlenségként írt le. Ehhez képest Orbán most maga beszél arról, hogy a választás kiélezett küzdelmet fog hozni – emeli ki Lakner.

A hódmezővásárhelyi vereség után a politikai elemző szerint arra jutott tehát többnapos gondolkodással a Fidesz,

"hogy harc lesz, mert van ellenfél. És hogy mindenki Soros meg migráns, aki nem Orbán. Tényleg ennyi."

Az ellenzéknek címezve úgy zárja elemzését:

Ha ez nem esély, akkor nem tudom, hogy mi az.

Hirdetés