2018. március. 01. 16:02 hvg.hu Utolsó frissítés: 2018. március. 01. 16:05 Itthon

Bíróság előtt a 15 éves fiú, aki tavaly halálra vert két hajléktalant

Különös kegyetlenséggel, több ember, illetve védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés és kifosztás bűntette miatt áll bíróság előtt a durván elhanyagolt, feszült és nagyon frusztrált kamasz.

Csupán 15 éves volt és hetedikes az a fiú, aki még tavaly áprilisban olyan éjszaka brutális módon halálra vert két hajléktalant, alig pár sarokra a saját lakásától. A kegyetlenkedő kamasz perét ma kezdte el tárgyalni a Tatbányai Törvényszék. A 444.hu tudósítása szerint a 15 éves fiú olyan erőszakosan bántalmazta mindkét hajléktalant, hogy a gyilkosság után még az is felmerült, hogy nem egyedül verte meg őket, vagy a két férfi éppen aludt, és emiatt nem tudtak védekezni. Pedig egyedül verte meg őket, és mindkét férfi védekezett, mégis, a tárgyalásán az ügyész azt mondta, a haláluk átlagot meghaladó szenvedések után következett be. Egyiknek az arca is deformálódott, a másiknak a gégéje ment szét az ütések következtében.

A fiú a tárgyaláson beismerte, hogy ő ölte meg a hajléktalanokat, vallomást azonban nem akart tenni, és kérdésekre sem válaszolt. Helyette minden porcikájában remegve, lehajtott fejjel hallgatta végig a tárgyalást. A 444.hu szerint a vádiratból, a fiú rendőrség előtt tett vallomásaiból, illetve egy barátjának tanúvallomásából egy durván elhanyagolt, feszült és nagyon frusztrált gyerek képe rajzolódik ki: saját maga kérte, hogy vigyék intézetbe, mert senki sem szereti.

A fiúval 7 éves kora óta problémák voltak, ekkor került először a helyi családsegítő szolgálat látóterébe a rossz tanulmányi eredménye és a magatartása miatt. 2009 óta pedig többször is védelembe vették, majd a helyi általános iskolából áthelyezték egy speciális iskolába.


 

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.