Vasárnap este óta sem csillapodik az eufória, ami teljesen érthető, hiszen a rezsim az elmúlt években majdnem mindenkit hozzászoktatott ahhoz a gondolathoz, hogy ebben az életben más miniszterelnököt már úgysem választ meg az ország, mint Orbán Viktort, a megújulás emberét, aki régebb óta áll a pártja élén, mint amennyi időn át az egész Horthy-korszak tartott. Kádár beéréséhez még kell egy ciklus.

A leválthatatlanságával kapcsolatos realizmusra minden ok adott volt (van), hiszen a rendszerváltás legfőbb nyertese és központi alakja – aki persze a rendszerváltás nélkül is hasonlóan fényes politikai pályát futott volna be – mindeddig sikerrel hitette el a híveivel, hogy neki mindahhoz semmi köze, ami az elmúlt huszonnyolc évben itt történt, még akkor sem, ha ennek az időszaknak az egyik felét az ország, a másik felét az ellenzék vezetésével töltötte.

Igazán nem akarjuk a két napja tartó önfeledt örömöt elrontani. Mi is élvezzük a műsort, és ha más következménye nem is lesz a hódmezővásárhelyi sallernek, minthogy az uralkodó klán tagjai öt teljes percen át éreztek valamiféle eddig ismeretlen nyomást gyomortájon, nem függetlenül a börtön, de legalábbis az államtól elvágott megélhetés nyomasztó perspektívájától, akkor már megérte. Arról nem is beszélve, hogy Lázár arca két óra alatt 58 hektárral zsugorodott össze, alig fér el rajta Csongrád megye – kinek ne okozna örömet ez a látvány.

Viszont. Olyanokat nem kéne mondani, főleg nem elhinni, hogy a Fidesz összeomlott, a NER-nek vége, kész, kampec, ennyi volt. Ha megnézzük a számokat, azt látjuk, hogy a Fidesz 16 százalékkal erősödött a négy évvel ezelőtti eredményéhez képest. Akkor 8160 szavazatot kaptak az önkormányzati választáson, most 9468-at. Nem így néz ki, amikor egy párt összecsuklik. Futkározhatnak a kórházakban ágyi poloskák, építhet vadászkastélyt az ismeretlen ismerős a határba, ez bizony plusz 16 százalék.

A rideg valóság az, hogy a Fidesz pontosan olyan erős, mint négy éve. A vasárnapi időközi legfontosabb híre az, hogy csak annyira erős mint négy éve – szemben azzal, amit a közvélemény kutatások sulykolnak. Ezért tudta lenyomni a jelöltjét az az ellenzék, amely 2014-ben mindössze 5 ezer szavazatot szerzett a városban. Tegnapelőtt a két és félszeresét. Ebből mindenekelőtt az a tanulság, hogy a „mi vagyunk a nemzet” pártja mögött már négy éve is csupán egy kisebbség állt, ahogy most is. Ha a többség szétszavaz vagy otthon marad, akkor a fideszes kisebbség nyer, ha egy jelöltre szavaz és nem marad otthon, akkor a fideszes kisebbség nem nyer.

Mi következik ebből?

Taktikai szempontból az, hogy ha a többség szétszavazását megakadályozó ellenzéki koordinációban a Jobbik is részt vesz (akár hallgatólagosan), akkor a Fidesz veszít áprilisban. Ha nem vesz részt, akkor nem veszít. Ha részt vesz, de technikailag bénán csinálják, nem jól számolják ki melyik körzetben kinek van esélye, összevesznek az arányokon, a jelöltet nem indító ellenzéki pártok nem kampányolnak a másiknak, akkor sem veszít.

Röviden: a Jobbik nélkül nem lehetséges kormányváltás. Azért nem, mert a vidéki települések jelentős részében a Fideszt csak jobbról lehet megverni. Végeredményben azoknak a jelölteknek van ezeken a helyeken esélyük, akik hitelesen mondják azt, hogy én is jobbos vagyok, csak nem lopok. A fővárosi kerületek többségében a baloldal talán akkor is nyerhet, ha a Jobbik sehol nem lép vissza. Vidéken nem nagyon. A baloldal fővárosi győzelme elég lehet a kétharmad megakadályozásához, de a kormányváltáshoz biztosan nem, a kétharmadhoz pláne nem.

Az is igaz, hogy a Jobbiknak sem fog menni a baloldal nélkül. Erről szól ugye a centrális erőtér oszd meg és lopj elve. Ami láthatóan már nem működik a választók szintjén, kizárólag az ellenzéki vezetőkön múlik, hogy meddig lehet rá rendszert és helikopterleszállós Pasa parkot építeni. A nép olyan zavartalanul áramlik a jobbikos jelölttől a balosig, és fordítva, mint Mészáros Lőrinc éves osztaléka a, na szóval oda. Nácijobbik, szemkilövető Feri, elmúlt nyolc év – a jelek szerint van az a lopás, amikor ez már a többségnek nem számít.

Csak a Fidesz ne!

No de. Mivel a Jobbikkal való koordináció nélkül nem lehetséges kormányváltás, ezért nélküle nincs túl sok értelme a baloldali összefogásnak sem. Ebben az esetben elegendő annyi körzetben kikényszeríteni a koordinációt, amennyi a kétharmad megakadályozásához elegendő, egyébként mérettesse meg magát mindegyikük külön. Azaz, mostantól akkor követeljen valaki összefogást, amennyiben ebbe a Jobbikot is beleérti, ezt pedig csak akkor tegye, ha hajlandó akár egy exszkinhedre is szavazni, ha neki ezt dobja helyben a gép. Aki ettől ódzkodik, az feleslegesen nyomasztja a környezetét az összefogás hajtogatásával. Az nem fair, hogy az Újlipótvárosból posztolgatunk a teljes (including Jobbik) összefogás szükségességéről, miközben ott minden bizonnyal egy szimpi libsi jelölt maradna állva, a borsodi felebarátunk meg szavazhat arra az arcra, aki néhány éve még gárdamellényben vonult fel.

Szóval, vagy-vagy.

Ami a tartalmi kérdést illeti, a vásárhelyi ellenfülkeforradalom pontot tett egy régi vita végére. Értelmes emberek érveltek azzal gyakran, hogy az ellenzék azért sikertelen, mert kizárólag a kormánnyal foglalkozik, ahelyett, hogy a saját agendáját követné, és elmondaná a népnek, mit akar kezdeni az országgal, ha hatalomra jut. „Nem elég azt mondani, hogy Orbán, takarodj, azt is ki kéne fejteni, hogy mi lesz az egészségügyben, az oktatásban, azaz mit csinálnának másképp, mint a Fidesz” – hangoztatták.

Nos, nem kéne kifejteni. Bőven elég az Orbán, takarodj, eddig az volt a gond, hogy nem mondták túl hangosan, gyakran és elszántan.

„Az emberek nem valami ellen, hanem valamire akarnak szavazni.” A lószart mama. Pontosabban, tényleg valamire akarnak szavazni, méghozzá arra, hogy takarodjon az Orbán. Ha nem lopna annyit, akkor leginkább arra szavaznának, hogy maradjon az Orbán, mert amúgy egyetértenek vele. A legnagyobb többséget ma Magyarországon nem tartalmi ígéret vagy szakpolitikai cél mellett lehet létrehozni, hanem a Fidesz és a lopás ellenében.

Hogy ne menjek messzire, ha az alapján döntenék, hogy mit mondanak az ellenzéki pártok az egészségügyről, akkor otthon maradnék. Mivel az összes párt idevágó programját Kökény Mihály és Havas Szonja írja valamilyen furcsa oknál fogva, ezért ha erről a témáról szólna a választás, engem elveszítenének. Mínusz egy szavazat. És ez így lenne mindenkinél, egyiket a 13. havi nyugdíj idegesíti, a másikat a drogliberalizáció helyeslése, satöbbi.

Nem igaz az az állítás, hogy az embereket csak pozitív víziókkal lehet megnyerni. Itt és most biztosan nem. Lázárral együtt Vásárhelyen ezt a közhelyet is leszavazták.

Talán azért volt ilyen hatalmas a részvétel, mert az ellenzéki jelölt annyira briliáns urbanisztikai tervet vázolt fel? Nem. Akkor azért, mert a lakosok abban bíztak, hogy a fideszes többségű közgyűlésen átverekszi majd a népjóléti programját? Ugyan. Esetleg a helyiek ennyire fontosnak tartották, hogy a kormány által gyakorlatilag felszámolt önkormányzati rendszerben mindössze másfél évig ki lesz a hatáskör nélküli polgármester? Kizárt.

A vásárhelyiek többsége három dologra szavazott:

1. Lázár, takarodj!
2. Tiborcz, takarodj!
3. Orbán, takarodj!

Többséget pillanatnyilag egyedül ezen népi igényre lehet alapozni. Ha az ellenzéknek maradt egy kis esze, akkor hagyja a fenébe az oktatási minimumot és a nyugdíjprogramok összeegyeztetését. Mert, ami most jön, azt nem választásnak hívják, hanem morális felháborodásból elkövetett népszavazásnak.

Nevezhetjük népítéletnek is.

És, hogy mi lesz másnap? Hogyan fog a világnézetileg összeegyeztethetetlen pártokból álló társaság kormányozni a legfőbb ügyész, a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság ellenében? Feltehetően sehogy. De élvezeti szempontból mindegy is. Úgy kell szavazni, mintha nem lenne másnap. Ha ilyen fejet vágnak, amikor egy városházát vesztenek el, mennyire kéjes lenne nézni azt, amikor az országot.