Itthon hvg.hu 2018. február. 15. 12:20

Milliárdosként szállt ki Tiborcz az Eliosból

Nem osztalékként, hanem vételárként vett ki csaknem 3 milliárd forintot az Eliosból a szédületes gazdasági karriert befutó kormányfői vej.

Tiborcz István több milliárd forinttal gazdagodott, amikor pár éve eladta az Elios Zrt. felét, ami az uniós csalás elleni hivatal jelentése miatt most újra a figyelem középpontjába került – írja a G7. A lap szerint a miniszterelnök veje korábbi sajtóhírekkel ellentétben nem vett ki osztalékot a vállalatból, viszont cégbírósági iratok alapján kiszámolták: az Elios eladásán kevés híján 3 milliárd forintot kereshetett.

A társaságban már jó ideje nem Tiborcz a tulajdonos, sőt, papíron csak egy évig volt a kezében a vállalat, de vezető tisztségviselőként több mint négy évig részt vett a többször átnevezett cég irányításában. A közvilágítási tendereket letaroló cég hátszele az EU csalás elleni hivatalának (OLAF) is gyanús lett, a vizsgálat során úgy találták – mint a 24.hu által megszerzett jelentésből kiderült –, hogy a szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a rendszer, amit az Eliosnál találtak. Ezért 43,7 millió euró (13 milliárd forint) uniós támogatás megvonására tettek javaslatot..

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.