Itthon hvg.hu 2018. február. 10. 12:25

Tippeljen! Mit gondol, a Fidesz szerint kinek a miniszterelnök-jelöltje Karácsony Gergely?

Na, eltalálja?

Úgy van! A Fidesz szerint Karácsony Gergely valójában

Soros György jelöltje

Ezt a Fidesz frakciószóvivője szombaton az M1 aktuális csatornának fejtette ki.

Halász János Debrecenben nyilatkozva azt mondta: Karácsony Gergely tanácsadó testületében "hemzsegnek" Soros György fizetett emberei, aktivistái és a Soros-alapítványok vezetői. „Karácsony szinte már minden baloldali pártot megjárt, most az MSZP miniszterelnök-jelölti pozícióját nézte ki magának, azért ejtőernyőzött oda, hogy ott is Soros érdekeit szolgálja" - fogalmazott a szóvivő,aki politikai karrierjét a Szabad Demokraták Szövetségében kezdte.

Halász hozzátette: Karácsony Gergely már eddig is Soros György "elszánt" támogatója volt. Zuglói polgármesterként az illegális bevándorlók számára ajánlott fel ingatlanokat, hogy így szolgálja a Soros-terv végrehajtását. Pártelnökként pedig utasította a Párbeszéd brüsszeli képviselőjét, hogy minden migránspárti határozatot szavazzon meg - mondta Halász János.

Hirdetés
Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.