2018. február. 09. 09:35 hvg.hu Utolsó frissítés: 2018. február. 09. 10:06 Itthon

Többszörös visszaeső kerékpártolvajt fogtak Budapesten, 6 évet is kaphat

Üzletszerűen lopta a kerékpárokat.

A vád szerint a 41 éves férfi tavaly szeptemberben is megpróbált ellopni egy biciklit egy VIII. kerületi társasház zárt udvaráról, az őt tetten érő biztonsági őrre pedig kést fogott – közölte az ügyészség.

A vádirat szerint a vádlott 2017. szeptember 20-án éjjel a VIII. kerületi társasházhoz ment, felfeszítette a bejárati ajtót, majd bement a házba azért, hogy onnan értékeket tulajdonítson el. 

A férfi ezután a társasház belső udvarán tárolt kerékpárokat nézegette, rángatta, majd az egyik, lakattal lezárt kerékpárról a lakatot megpróbálta levágni, amikor a társasház biztonsági őre őt tetten érte, és értesítette a rendőrséget. Mivel a biztonsági őr próbálta a vádlottat a rendőrök kiérkezéséig visszatartani, közöttük szóváltás alakult ki, amelynek során a vádlott fenyegetésképpen elővett a zsebéből egy kést és azt az őrre fogta. A másik férfi ekkor eleinte hátrálni kezdett, de utána követte a vádlottat, és a társasház kijárata előtt ismét megpróbálta feltartóztatni. Ekkor azonban a vádlott félrelökte őt olyan erővel, hogy elesett, ezután pedig elhagyta a helyszínt.

A menekülő férfit a kiérkező rendőrök fogták el, és nála a kést, valamint az elkövetéshez használt fogót is megtalálták.

A vád szerint a többszörös visszaeső elkövetőnek minősülő vádlott a fenti eseten kívül, rövid időközön belül öt másik kerékpárlopást is elkövetett, ezért a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség őt összesen 6 rendbeli üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével, illetve vétségével vádolja. A vád tárgyát képező bűncselekmények büntetési tételének felső határa – a bűnhalmazat miatt is – a 6 év szabadságvesztést is meghaladhatja.

Hirdetés
hvg360 Nyusztay Máté 2025. május. 11. 19:30

Most ért be Elon Musk törleszkedése: Trump beszántaná a NASA-t és tálcán kínálná fel a Holdat Kínának

Vártuk, mégsem sejtettük, hogy ennyire drámai lesz, amikor a Trump-Musk-dodzsem ámokfutása eléri az amerikai űrkutatást is. Az egy dolog, hogy megtizedelnék a NASA-t, kukáznák a középtávú holdprogramot, a Nemzetközi Űrállomást, továbbá az egyetlen űrhajót, amit a NASA végre ki tudott izzadni – csakhogy félő, hogy ezzel gyakorlatilag átpasszolják az USA űrbeli dominanciáját Kínának.