Itthon hvg.hu 2018. január. 31. 20:58

Kétszer adták el ugyanazt a sírhelyet, újra kellene temetni az édesapát

A Rajkán élő asszony és családja egy héttel a családfő temetése után tudta meg, hogy más is megvette ugyanazt a sírhelyet. A polgármester az egyik lapnak úgy nyilatkozott, sajnálatos hiba történt, és keresik a megoldást.

Kétszer adta el az önkormányzat ugyanazt a sírhelyet Rajkán, ezért a nemrég elhunyt édesapát újra kellene temetni - tudósít az RTL Híradó szerdai adása.

A műsorban elhangzott, a férfi két nappal 68. születésnapja után, leukémiában halt meg, az volt a kívánsága, hogy szülei mellé temessék el, amit felesége próbált is elintézni, csakhogy időközben kiderült, egy másik család is kiváltotta ugyanazt a sírhelyet. Most úgy tűnik, a férfi ezért újra kell temetni.

Az asszony és családja teljesen összetört a hír hallatán, a nő azt mondta, nagyon haragszik, nem érti "miért kell bántani valakit, akit már eltemettek". Családja tartja benne a lelket, de a temetés körüli gondok őket is megviselik, mondja a fiuk.

Azt nem tudni, kik vették meg ugyanazt a sírhelyet, de úgy tudják, ők is ragaszkodnak a megváltott helyhez - hangzott el a Híradóban.

Az RTL stábja kereste az érintett önkormányzatot, de nem akartak nyilatkozni. A polgármester a Kisalföldnek azt mondta a Híradó szerint, hogy "sajnálatos hiba történt, keresik azt a megoldást, amely mindkét érintett család számára a legjobb lehet".

Hirdetés
Címkék
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?