Itthon hvg.hu 2018. január. 22. 20:10

Halálos áramütés egy vásárhelyi boltban: a rendőrök szerint senki sem felelős

A ruhaboltban helyettesítő asszonyt halálos áramütés érte, amikor megfogott egy korlátot.

Nem találtak felelőst – ezt írta a rendőrség annak a vásárhelyi férfinak, akinek a feleségét halálos áramütés érte 2016-ban egy ruhaboltban. Az asszony a lányát helyettesítette az üzletben, és megfogta a galériára vezető korlátot, ekkor rázta meg az áram.

Kiderült, hogy nemcsak a korlát, hanem az egész épület feszültség alatt volt, amikor a középkorú nőt áramütés érte a ruhaboltban. Férje a napokban kapta meg a rendőrség határozatát arról, hogy szerintük nincs felelőse a tragédiának. 35 évig voltak a házasok, három gyermekük született, egyikük a tragédia idején volt terhes.

A lány rosszul volt, segítséget kért az édesanyjától, aki leváltotta őt a boltban. A nőn már nem tudtak segíteni a mentők. Egy vevő talált rá.

A férje nem tudja elfogadni, hogy senkit sem tettek felelősség az áramütésért.

Az üzlet sokáig zárva volt a szerencsétlenség után, nemrég nyitott ki újra.

A rendőrök megfogalmazása szerint nem lehet minden kétséget kizáróan bizonyítani a személyi felelősséget, de nem részletezték, mit jelent ez pontosan.

Az RTL Híradó szerint a tragédiát egy korábbi beázás és az azt követő villanyszerelés okozhatta, de a kirendelt szakértők sem tudták megmondani, pontosan ki és mikor hibázott.

Az épület tulajdonosa telefonon mindössze annyit mondott: átvizsgáltatták az épületet és most már minden rendben van azzal.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.