Itthon hvg.hu 2018. január. 15. 19:53

Egymilliót autózik el évente a borsodi főjegyző

Az Átlátszó öt évvel az eredeti közérdekűadat-igénylése után kapta meg a választ az erre vonatkozó kérdésére.

A lap "Mennyit költ az önkormányzat a főjegyző bejárására?" címmel 2013-ban még Mengyi Rolandnak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnökének küldött adatigénylést. Időközben Mengyi vádlott lett a Voldemort-ügyben.

2016-ban Török Dezső, Mengyi utódja is megkapta a kérdést Kovács Jánosról, de tőle sem érkezett válasz. Ezután a lap a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, amely közérdekűnek minősítette az ügyet.

A válaszra ugyan további hónapokat kellett várni, de mostanra megérkezett. Kiderült: Kovácsnak Jánosnak személyi használatú gépkocsija van, amelyet munkaköréből adódó belföldi és külföldi hivatalos útjaihoz, illetve munkába járásához is használ. Szükség esetén kiküldetésekhez a hivatal dolgozói is igénybe veszik.

"Munkába járásának számított átlagos költsége évenként: Miskolc-Nyíregyháza útvonalon naponta oda-vissza 200 km, a gépkocsi fogyasztása átlagosan 6,7 liter/100 km. 350 Ft/liter átlagos gázolaj árral számolva és havonta 20 munkanapot figyelembe véve (a szabadság napjainak kivételével) éves átlagköltsége 949.390 Ft" – írták.

A költségekből ítélve pótolhatlannak tűnő főjegyző nem kötődik pártokhoz – jegyezte meg a lap.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.