Az egészségügyi szakpolitikus a szombati küldöttgyűlés után jelentette be a döntését. Nem tudott azonosulni a párttal.
Az Együtt Országos Politikai Tanácsa elfogadta szombaton az elnökség által előterjesztett országos listát a 2018-as parlamenti választásokra. A lista vezetője Juhász Péter, az Együtt elnöke. A lista első 60 helyének felén női politikus található. Az Országos Politikai Tanács ülése után a párt küldöttgyűlése Szigetvári Viktort választotta az Együtt miniszterelnök-jelöltjének.
Komáromi pedig vasárnap írta azt Facebook-oldalára, hogy lezárult egy fejezet az életében, szombaton kilépett az Együttből hosszas tépelődés után.
Az ok viszonylag egyértelmű: nem tudtam azonosulni, nem tudtam egyetérteni azzal a kamikaze mentalitással, amivel Szigetvári Viktor vezetésével az Együtt a túlélése érdekében elindult. Semmi korszakváltás, semmi kormányváltás, semmi együttműködés. Ehelyett a (potenciális) szövetségesek kritizálása és a felelőtlen döntések jellemzik az Együtt párt vezetését. Komikusnak tartom, hogy hatékony tettek helyett vagdalkoznak, az 1% határán billegő pártként legfontosabb dolguk volt miniszterelnök-jelöltet választani. Szerencsétlen megoldásnak és öngyilkos stratégiának tartom, hogy egy ilyen kis párt egyetlen számottevő szövetséges nélkül, 54 egyéni választókerületben konfrontálódjon a demokratikus ellenzék pártjaival és egyben veszélyeztesse ezekben a körzetekben a Fidesz jelöltjének a legyőzését. Vége!
Komáromi marad Együtt-jelölt, a Népszava információi szerint a XII. kerületben indulhat, a Fidesz-frakcióvezetőjének, Gulyás Gergelynek a kihívója lehet. Komáromi húsz éve háziorvos a budai kerületben, arra apellál, hogy a kerületben ő lehet az összbaloldali jelölt, azt vállalná. De az Együtt országos listájáról törlik majd.
Komáromi korábban feltűnt Botka László mögött is, de miután az MSZP megbuktatta saját korábbi miniszterelnök-jelöltjét, Komáromiról sem lehetett hallani a szocialisták háza tájáról.