Itthon hvg.hu 2018. január. 09. 13:48

A Médiatanács szerint minden rendben az Appra magyar! gyerekverős adásával

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány is panaszt tett az adás miatt, levelüket a Facebookon tették közzé.

Mint arról korábban beszámoltunk, az Appra, magyar! című műsorban azzal a kérdéssel szembesítették az épp uralkodó közhangulatot megfejteni próbáló hírességeket, hogy adhat-e egy pofont a szülő a gyerekének.

Ez volt az a műsor, amelyben egy pszichopedagógus a szakértőiség minden súlyával elmondta azt is, hogy bár a pofon megalázó, vannak olyan helyezetek, amikor megkerülhetetlen, majd ezek után még gyerekverési tippek is elhangzottak – a legtöbb vendég és a műsorvezető helyeslése kíséretében.

Az NMHH decemberben nem indított eljárást az adás miatt: az állampolgári bejelentések nyomán indult vizsgálat nem igazolta, hogy a műsorszám a gyerekbántalmazást jogszerű és társadalmilag elfogadható magatartásként mutatta volna be – közölték.

A műsor a megjelenő humor ellenére a hatóság szerint nem bagatellizálta el a problémát, minden testi fenyítést ellenzett, valamint a műsor készítői a szereplők kijelentéseit is rendre ellenpontozták. A vizsgálat azt is megállapította, hogy a médiaszolgáltató megfelelő korhatár-kategóriába sorolta a műsorszámot, amelyben nem szerepelt a kiskorúak személyiségfejlődését súlyosan károsító tartalom.

De panaszt tett a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány. Azt a választ kapták, hogy semmi kivetnivaló nincs a műsorban.

A Médiatanács megállapította például, hogy "a szakértő nem testi fenyítésről, hanem a gyermek érdekében alkalmazható fizikai ráhatásról beszélt, hiszen hangsúlyozta, hogy a szülő erőteljesebb mozdulata fizikai fájdalmat nem okozhat, célja kizárólag a figyelmeztetés lehet, és csak a gyermek érdekében történhet".

Hirdetés