2018. január. 07. 13:20 MTI Utolsó frissítés: 2018. január. 07. 13:58 Itthon

Miért csak a nők diákhitelét engedik el gyerekvállalás esetén, kérdezi az Együtt

Az ellenzéki párt szerint nem úgy kellene támogatni a családokat, ahogy a kormány teszi.

Az Együtt szerint a kormány családtámogatásai nem jelentenek igazi segítséget, a családok éve pedig valójában a családok megvesztegetésére tett kísérlet. Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a párt szerint elsősorban nem a harmadik vagy negyedik gyerek megszületésének támogatására van szükség, hanem azt kellene elérni, hogy az emberek egyáltalán elgondolkodjanak a szülővé váláson, vagyis legalább egy-két gyereket vállaljanak.

A nagycsaládosok jelzáloghitel-tartozásának mérsékléséről úgy vélekedett, hogy több millió embernek nem lakásvásárlásra, hanem megfelelő feltételek melletti lakásbérletre lenne szüksége. Ez segítené a mobilitást az országban, és enyhítené a kialakult lakhatási válságot is - tette hozzá.

Megjegyezte, a jelzáloghitelek mérséklése csak a közös háztartásban gyereket nevelő párokra vonatkozik, a Fidesz tehát megint nem foglalkozik az egyedülálló szülőkkel. Emellett érthetetlen diszkriminációnak tartják azt is, hogy csak a nőkre vonatkozik a diákhitel-tartozások felfüggesztésének, illetve elengedésének lehetősége gyermekvállalás esetén - mondta a politikus.

* * * Még mindig elérhető a kamatmentes Babaváró hitel

A gyermeket tervező fiatal pároknak ideális a Babaváró támogatás. A kamatmentes kölcsön pénzügyi előnye a jelenlegi kamatkörnyezetben óriási. Számos feltételt kell teljesíteni a kedvezmény elnyeréséhez, a Bankmonitor Babaváró kalkulátorával bárki leellenőrizheti, hogy megfelel-e ezeknek az elvárásoknak.

Hirdetés