Itthon Domány András 2017. december. 20. 09:27

A Szent Korona éve lehet 2018, akár egymilliárdot is költhetnek erre

Domány András
Szerzőnk Domány András

Elvileg január elsejétől indul az eseménysorozat, amellyel egyebek mellett a nemzet tudatát akarják erősíteni. Egyházakat is bevonnak.

„A Szent Korona és a magyar királyi koronázási jelvények megismertetését célzó eseményeket” rendeznek jövőre egy kedden közzétett kormányhatározat szerint.

Az egész évre tervezett sorozat célja „a Szent Korona mint a Magyar Állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklye és a hozzá tartozó magyar királyi koronázási jelvények megismertetése, a nemzet tudatának és közjogi hagyományainak megfelelő erősítése”.

Az elvben már január 1-től induló programot több miniszternek „az érintett egyházakkal” együtt, a Szent Korona Testület bevonásával kell meghatározniuk.

Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert felszólítja a határozat, hogy erre a célra „legfeljebb egymilliárd forintot” bocsásson rendelkezésre. Ez a sokadik olyan kormánydöntés, amely a már 2017 júniusában elfogadott 2018-as költségvetésben nem szereplő tételről szól, és nem határozza meg, hogy a büdzséért felelős miniszter honnan, melyik költségvetési sorról, esetleg melyik tartalékból teremtse elő a kért összeget.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.