Itthon hvg.hu 2017. december. 12. 12:11

Elhagyatott fantomépületek Szikszón EU-s pénzből – szálak Mengyitől Tiborczig

Két EU-s pénztemetőt talált a Magyar Narancs Szikszón: két üres épület, amelyre járt a támogatás, de a vállalt lázas tevékenységeknek se hírük, se hamvuk.

Két brutális EU-s pénzégetésről számol be a Magyar Narancs. Mindkettő Szikszón, a fideszes országgyűlési képviselő, Mengyi Roland körzetében történt, aki, bár bíróság előtt áll, a nyomozás során elkövetett hibák miatt felmenthetik.

Az egyik szellemház a "technológiai tudásközpont" épülete, ami ma teljesen üres, kerítés sincs körülötte, a környékét felverte a gaz. Belül (avagy kívül) szélkereket, napelemes rendszert, szélkerekeket, biomassza- és hőszivattyús rendszereket kéne látnunk valahogy, részben oktatási céllal is. Ezért jutott a projektre 42,5 millió forint a vidékfejlesztésre létrehozott Darányi Ignác Terv forrásaiból, részben EU-s pénz. A lapnak az Exerlon Technológiai Tudásközpont Nonprofit Kft. vezetője, Ungár János azt mondta, végül 38 milliót tudtak "az épület építésére fordítani" (mi lett a különbözettel?), amihez még egy 20 milliós önrészt tettek hozzá a telekvásárláshoz. a projekt más energetikai beruházásokat akart bevonzani, de ez nem sikerült. A terveket újragondolják, a jövő zenéje, hogy lesz-e a belőlük valami.

Ungár elnöke egy Navitus Szociális Szövetkezetnek, amely szintén kapott EU-s forrást: 2014-ben 49,4 millió forintot kapott az európai uniós finanszírozású Társadalmi Megújulás Operatív Program keretéből. Mindezt képzési és foglakoztatási programokra, a cél a „régió fenntartható energián alapuló közlekedésének" fejlesztése, illetve a régió pályakezdő fiatal műszaki szakembereinek "hosszú jövőképet nyújtó foglalkozás" biztosítása.

Fazekas István

Ungár János testvére, Ungár Bence korábban résztulajdonos volt Tiborcz István, Orbán Viktor vejének cégében, a IBC-Projekt Gazdasági Tanácsadó Kft.-ben, amelynek ma már Tiborcz az egyedüli tulajdonosa.

A szellemháztól pár száz méterre áll egy másik üres csarnok, amely 78,9 millió forint támogatást kapott a Borsodi Munkaruha Kft., hogy munkaruhákat varrjon, de a támogatást végül továbbadta a Syoss Kft.-nek ugyanerre a célra (és a cég ugyanúgy vállalt pluszban 52,7 millió önrészt). A lapnak a környéken élők azt mondták, a csarnokban soha nem zajlott semmilyen munka, a füvet vágták le egyszer. Az üzemnek öt évig kéne működnie a megnyitás után, ez eddig finoman szólva nem jött össze. A Syoss ellen végrehajtást rendelt el a NAV, nincs nyoma a szikszói telephelynek sehol.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.