Itthon hvg.hu/MTI 2017. november. 30. 12:41

Letört faágak szaggatják a vezetékeket, több ezer háztartás maradt áram nélkül

Több mint háromezer fogyasztónál szünetel az áramszolgáltatás Nógrád megyében.

Az áramszolgáltató Émász igazgatósági megbízottja azt közölte, hogy két-három órán belül elhárítják a hibát. Irlanda Boglárka elmondta, hogy 3100 fogyasztó esett ki a szolgáltatásból, a helyreállításon folyamatosan dolgoznak.

Balassagyarmaton, Szécsényben, Csesztvén és a környező tanyákon, Szentén, Debercsényben, Nógrádkövesden, Kétbodonyban, Romhányban, Legénden, Nézsán, Alsópetényben, Felsőpetényben, Nőtincsen és Szendehelyen van áramkimaradás.

Közben a tűzoltók folyamatosan dolgoznak, hogy eltakarítsák a hirtelen beköszöntött tél miatt kidőlt fákat. Elsősorban Pest és Nógrád megyében gyakoriak az ilyen esetek.

 

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?