A kancelláriaminiszter személyes bosszút látott a kormány számára kellemetlen tao-döntés mögött. Megkerestük a Kúriát, mit gondolnak Lázár János szavairól. Ők nem kommentálnak politikust, de azért elmagyarázták a miniszternek, miként is működik az igazságszolgáltatás.
Baka András volt főbíró személyes sértettségét látja Lázár János miniszter amögött, hogy a Kúria kimondta, a tao-pénzek nyilvánosak, illetve megerősítette, a felcsúti Puskás Ferenc Akadémiának is ki kell adnia, mire mentek a vállalatoktól kapott tao-pénzek.
Lázár János a kormányinfón azt mondta, Baka nagyon haragszik Magyarországra – mert 2011-ben Bakát eltávolították a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjáról –, minden tao-ügy hozzá került valami rejtélyes véletlen folytán, és szerinte érdekes ítéletek születnek a Kúrián tao-ügyben.
Lázár János szavai után megkerestük a Kúriát, ahol azt mondták, közéleti szereplők politikai megnyilvánulásaira nem reagálnak. Rákérdeztünk arra is, miért Baka András kapja a tao-s ügyeket, mire azt írták, "az ügyelosztási rend a Kúrián naptári évre előre meghatározott és igazodik az ítélkező tanácsok speciális szakmai ismereteihez. A Polgári Kollégium bírói tanácsai egyes jogterületekre szakosodtak, meghatározott jogterülethez tartozó ügyeket bírálnak el."
Vagyis, semmi rejtély nincs mögötte.