Itthon hvg.hu 2017. november. 07. 05:55

Bors: Orvost hívtak Kerényi Miklós Gáborhoz, miután elolvasta a róla szóló cikkeket

A lap szerdai számában azt írja, hogy a 66 éves rendező most Szentpéterváron van, a családja nélkül. Egy musical bemutatójára készül, amit már nem akart lemondani.

Orvost kellett hívni a Budapesti Operettszínház lemondott művészeti vezetőjéhez, miután elolvasta azokat a cikkeket, amelyek állítása szerint nem is róla szólnak – ezt írja a szerdai Bors. A lap nem részletezi, pontosan mi történt. A Bors szerint Kerényi Miklós Gábor most Szentpéterváron rendezi a Monte Cristo grófja című musicalt, amelynek bemutatóját nem akarja lemondani.

A produkciót november 11-én mutatják majd be, és öt napon keresztül játsszák. Azt nem tudni, hogy a 66 éves rendező mikor repül haza Oroszországból.

A lap úgy tudja: Kerényi Miklós Gábor régóta küzd egészségi gondokkal, voltak már máskor is szívpanaszai. Idén januárban komoly műtéten esett át, lábába protézist kellett beépíteni. Korábban kapott csípőprotézist is, és a gerincével is voltak bajok. Ilyen egészségi állapotban fokozottan veszélyezteti a nagy stressz, és különösen nehezíti a dolgát, hogy nem tudja kivel megbeszélni a problémáit, mivel a családja Magyarországon maradt – vetik fel a cikkben.

Kerényi Miklós Gábort korábban Kalmár Péter rendező Facebook-oldalán szexuális zaklatóként nevezte meg Kalmár volt felesége. A poszt témája a Bors egyik cikke volt, melyben a lap azt írta, "robbanás előtt a másik színházi botrány, a szakma már tudja, ki lesz a következő".

Október 30-án rendkívüli Igazgatósági értekezlet volt az Operettszínházban, ahol a volt és jelenlegi vezetők "rögzítették, hogy nincsen tudomásuk olyan eseményről, történésről, bejelentésről, mely a Budapesti Operettszínház működéséhez köthetően szexuális zaklatással kapcsolatos".

A Bors információi szerint a rendezőn hetek óta nagy a nyomás, a róla megjelent hétvégi Index-cikk pedig kifejezetten rosszul esett neki, még akkor is, ha abban név nem szerepelt. Ebben felfedték, hogy a fiatal férfi színészeknek, táncosoknak, ha "rosszak" voltak, elfenekelés volt a büntetésük, és a rendező vállfát is használt ehhez rendszeresen. Utóbbit az érintettek közül hétfő este névvel, arccal is vállalta Maros Ákos színész, táncos, aki Skype-kapcsolaton keresztül adott élő interjút az ATV Egyenes beszéd című műsorának. Erről részleteket itt olvashatnak.

Kerényi Miklós Gábor vasárnap közleményben cáfolta, hogy köze lenne az ügyhöz, illetve kérte a nyugdíjazását. Állítólag megviselte az is, hogy míg Marton Lászlóért sokan kiálltak, nála ez nem történt meg.

Internetes bejegyzésekben többször is megnevezték már Kerényit, mint a rendezőt, aki állítólag kemény kézzel irányít, a próbái alatt rendszeresek voltak a szóbeli fenyegetések, viták és üvöltözés, illetve munkamódszerét meghatározta a félelemkeltés.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.