Új roma párt jelentkezett be, lenyomnák Farkas Flóriánékat
A Romano Kraj Egyesületben azzal számolnak, hogy lesz 260 ezer szavazatuk. Ambíciózus tervnek tűnik, 2014-ben az LMP kapott szinte pontosan ennyit.
„Vezetőségünk úgy döntött, hogy elindulunk a 2018-as választásokon” – idézte az mno.hu Horváth Józsefet, a Romano Kraj Egyesület (RKE) vezetőjét a szervezet szombati kongresszusa után. A lapegyben felidézi, hogy a roma egyesület júliusi alakulása óta 70 ezer romát és cigányt tömörít, akik „aktívan szeretnének szerepet vállalni a roma politika alakulásában, valamint érdemben bele kívánnak szólni az országos közügyekbe – és nem csak a kisebbségi ügyekbe”.
A beszámoló szerint sem Horváth, sem a többi elnökségi tag nem nevezte meg azokat a roma, illetve cigány politikai szereplőket, akiknek az elmúlt több évtizedes tevékenységével elégedetlenek, ám erős utalásokat tettek Farkas Flóriánra és köreire.
Az RKE számításai szerint egyébként 260 ezer szavazó támogatása elegendő lehet arra, hogy új szemléletű roma politikusok képviseljék a kisebbséget az Országgyűlésben, akik nem pusztán a romák, hanem a magyar szavazókra is számítanának.