Itthon hvg.hu 2017. október. 04. 17:29

Lattmann Botka lemondásáról: Ez nagyon kevés

Megszólalt az az ember is végre, akit az MSZP miniszterelnök-jelöltjének néztek ki Botka érkezése előtt, majd beállt egy mozgalomba, ami meg akarta buktatni Botkát. Sikerült, de Lattmann Tamás nemzetközi jogász azt mondja, nem boldog, de nem is boldogtalan.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

Facebook-bejegyzésében azt írja, látta a híreket Botka távozásáról. „Nem, nem vagyok boldog. Talán egy kicsit kevésbé boldogtalan. Mondhatjuk, hogy ez is valami, de igazából nagyon kevés” – írja. Emlékeztet arra, hogy a szocik volt jelöltje 1994 óta volt országgyűlési képviselő, amin szerinte nem érdemes vitatkozni.

„Sem a potenciális szövetségeseket nem sikerült megszólítania, sem a választókat”, elemzi Lattmann Botkát, majd azzal folytatta, hogy a program, amit felvázolt, „az első pillanattól kezdve sikertelenségre volt kárhoztatva, és ezt sokan, többek között én magam személyesen is elmondtam neki.” Ráadásul ez még program sem volt igazából a meglátása szerint, csak egy politikai kommunikációs elképzelés.

Röviden összefoglalva: nem attól lesz valami hiteles baloldali, hogy elmegy a leginkább leszakadt rétegekhez, és elkezdi hergelni őket (különösen erős kommunikációs hiba, hogy mindezt milliós Rolexszel a csuklón, ami nyilván a nem mindig tisztán játszó politikai kommunikációs térben a hitelesség azonnali kivégzésére vezet).

Úgy látja, aki azt hitte, hogy a „fizessenek a gazdagok” szlogentől az MSZP erősödni fog, az nem ebben a világban él, ráadásul ettől a mondástól jó eséllyel lábrázást kap az ún. „középosztály”, vagy annak maradéka. Ezt el is mondta Botkának, írja, de Szeged polgármestere kockázatot vállalt, nem jött be.

Írását azzal zárja, hogy:

Botka László visszalépése olyan hatású esemény, hogy furcsa módon valamiért a Fidesz is rögtön válságülést hívott össze. Ennek tudatában és innen kell most tovább lépni.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. május. 06. 20:00

Dorka maximum fokozaton készül az érettségire, mégis stresszel – kiégő tinédzsereket termel a magyar oktatás

Állandó fáradtság, ingerlékenység, alvási problémák, megváltozott evési szokások, koncentrációs nehézségek – sokak számára csenghetnek ismerősen a felsorolt tünetek, ugyanis a 10 és 19 év közötti magyar fiatalok közül minden ötödik küzd valamilyen mentális zavarral Magyarországon. Bár a „kamaszkori kiégés” egyelőre nem hivatalos diagnózis, a jelenség nagyon is valós, és egyre több fiatalt érint. Mi áll a háttérben, és mit tehetünk a megelőzésért?