Itthon hvg.hu 2017. október. 02. 11:19

Szanyi beszólt Botkának: „Egy vezető nem attól vezető, hogy összeszarja magát”

A szocialisták EP-képviselője szerint Szeged polgármesterének távozása lemondás és árulás. „Harc helyett hazaköpni nem túl okos dolog” – írta Szanyi. Majd törölte a posztját.

A politikus a Facebook-oldalán és Tumblr-oldalán is megszólalt, ott azt írja, hogy:

Szerintem egy vezető nem attól vezető, hogy összeszarja magát, és harc helyett hazaköpköd.

De úgy látja, a baloldal nem szűnhet meg, ugyanis van rá igény. (Szanyi időközben törölte a fenti posztot, és azt írta ki: "Ritkán törlök bejegyzéseket, de most megtettem a sajátommal. Az vezet előre, ha kizárólag az emberek sorsával törődöm. Uff!"

Egy későbbi reblogban ugyanakkor kicsit bővebben is kifejti, mit gondol:

„Én eskü alatt mondom, hogy az MSZP semelyik szegletéből nem hallottam olyat, hogy közülünk a Botkát bárki is le akarná váltani, senki olyannal nem beszéltem, aki meg akarta volna fúrni. Az persze tény, hogy alig-alig állt szóba velünk, viszont állandóan az üldözési mániájával szembesültünk.

Itt-ott volt lepkefingnyi morgolódás is, de az mindig van. Én még soha, egyetlen vezetőnk mögött sem láttam olyan egységet, mint most Botka esetében.

Persze tudtuk a gyenge pontjait is. Erre mondtuk, hogy azért vagyunk, hogy ezeken segítsünk. Mindenkivel bizalmatlan volt. Nem ment neki a csapatjáték, s a szorongásai felemésztették az erejét. Sajnálom.”

Hogy mi lesz? Szerintem nem lesz miniszterelnök jelöltünk, hanem megpróbálunk szót érteni mindenkivel. Tárgyalni kell! Gyorsan, hatékonyan. Nincs minden veszve.

Botka László hétfőn jelentette be, lemond. „Én ennek a rezsimnek a leváltására érkeztem, ezért vállaltam el a miniszterelnök-jelöltséget. Sajnos mások, jelentős ellenzéki és – számomra különösen fájdalmasan – szocialista erők nem leváltani akarják a NER-t, hanem együtt élni vele. Szétaprózott és széthúzó demokratikus ellenzékkel a rezsimet nem lehet leváltani” – írta Botka.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.