Itthon hvg.hu 2017. szeptember. 25. 18:20

Balog Zoltán, a dalszerző miniszter

A fogantatás pillanatának nótáiról itt még nem volt szó, de akár lehetett is volna.

Balog Zoltán emberminiszter akaratán kívül dalszerző lett. Legalábbis a fiatal zeneszerzők első szegedi fesztiválján az egyik darab szövege az ő alkotása. A kortárs zene nemzetközi fórumainak elmaradhatatlan résztvevője, Szigeti Máté ugyanis a miniszter nyáron elhíresült karcagi beszédét zenésítette meg. Van ebben az eszmefuttatásban birkapörkölt, borkultúra, olimpia, negyvenkilós vaslábas, de még pap is. Az Új magyar ének főpróbáját a bemutató előtt két nappal az arra kíváncsi fővárosiak is meghallgathatták a Gólya Közösségi Házban.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.