Koordinált indulást csak az LMP-vel tud elképzelni Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Fenntartja ajánlatát, Gyurcsány Ferenc induljon egyéni választókerületben, ha ott ő a legesélyesebb.
Nem létezik az a modell, amiről Gyurcsány Ferenc DK elnök beszél: legyenek közös jelöltek az egyéni választókerületekben, de a pártok induljanak külön listán – mondta egy háttérbeszélgetésen az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Botka László szerint ez jogilag nem működik, mert egy személy csak egy párt listáján szerepelhet. Ha valaki két párt közös jelöltjeként indul, az csak a közös listájukon lehet, de külön egyikén sem.
Jogilag a koordinált indulást lehetne külön listákkal megoldani – ennek lényege az, hogy a pártok egyeztetik az indulókat és a helyszíneket, és csak annyi körzetben állítanak egymással szemben jelölteket (és ezzel jó eséllyel el is bukják az ottani mandátumot), ahány egyéni jelöltre szükség van az országos lista állításához. Ebbe a verzióba azonban Botka a DK-val azért nem menne bele, mert ilyet csak olyan párttal érdemes kötni, amely plusz szavazókat hoz, azaz nem a meglévő bázison osztozik. Az MSZP esetében ilyen párt például az LMP.
Különböző becslések szerint Gyurcsány Demokratikus Koalíciójának előnyös lenne a koordinált indulás, hiszen ha az ország harmadában csak DK-s jelölt indul, akkor a párt listás eredménye is sokkal erősebb lenne a valós támogatottságánál. Botka azonban korábban azt ajánlotta az exkormányfőnek, induljon egyéni képviselőként, ha nyer, hivatkozhatna arra, hogy van társadalmi támogatottsága. Mint kiderült, a szocialista jelölt továbbra is azt szeretné, hogy adott helyen a demokratikus baloldalnak az a jelöltje induljon, aki a legesélyesebb a győzelemre: ha ez egy konkrét körzetben éppen Gyurcsány Ferenc, úgy induljon ő.
Az MSZP jelöltje azt állítja, hiába az elmúlt hónapok koncentrált támadása, miszerint a „Botka-projekt kifulladt”, ő nem gyengült meg. Sőt, kitart, továbbra is célja a Fidesz legyőzése: közös jelöltekkel – közös listával. Szerinte ahhoz, hogy a Fidesznek ne legyen egyszerű többsége sem, 40 egyéni választókerületben kell nyerniük, a kormányalakításhoz pedig 55-60-ban. A hvg.hu kérdésére, hogy mennyit tart nyerhetőnek, Botka azt mondta, bízik a győzelemben, de 40 körzetet biztosan megvalósíthatónak tart.
Azzal már megbukott a NER
– jegyezte meg.
Mint mondta, a 2014-ben győztes 11 emberhez nem nyúlnak, ám a fővárosi nyertesek között DK-sok is vannak, márpedig Gyurcsány Ferenc már jelezte: ők városonként nem egyezkednek. Kérdésünkre, hogy ezt miként hidalnák át, Botka azt mondta, „lesz megegyezés”. Egyben megjegyezte, hogy a fővárosért Tóth József felel. És egyébként is, szerinte helyben másképpen viszonyulnak egymáshoz a pártok, mint országosan, ott ugyanis összezárnak a Fidesz nyomás alatt.
Botka egyébként szombaton az MSZP politikai szezonnyitóján felsorakoztatja szövetségeseit, köztük a korábban már ismert nevek mellett például a volt SZDSZ-es Szent-Iványi Istvánt is, aki a külpolitikáért felel majd.
De meglepetésnevek is várhatók
– ígérte titokzatoskodva Botka, aki egyben jelezte: a teljes csapatát még szeptemberben bemutatja. De ez nem árnyékkormány lesz, hagysúlyozta, mondván: "ők a kormányzati felkészülést segítik majd, nem tárcákat osztunk”.
Botka olvasatában üzenetértéke volt annak, hogy Vona Gábor, illetve Lázár János egyéni választókerületében jelentette be az első képviselő-jelölteket. Pénteken pedig Kalocsa következik, az ottani indulójuk: egy független önkormányzati képviselő, szintén tanár, aki 2014-ben legyőzte a Fideszt.
A szocialisták miniszterelnök-jelöltje szerint legkésőbb december elejére eldől, hogy ő vagy Vona Gábor lesz-e Orbán Viktor kihívója. Értékelése szerint ezt a közhangulat dönti majd el, egyben olyan felmérésekre hivatkozott, amelyben szerinte az ellenzék vezetőjeként egymás mellett álnak a Jobbik elnökével, de kormányzati kompetenciában, a „kiről hiszem el, hogy vezetni tudja az országot” összehasonlításban őt tartják sokkal kompetensebbnek az emberek.
A Jobbikkal nincs együttműködés,
ha erről nyilvános diskurzus kezdődik, az a baloldal végét jelenti – mondta Botka László arra a kérdésre, hogy a győzelem érdekében elképzelhető-e baloldali jelöltek visszalépése jobbikos jelöltek javára. Ha pedig ez így van, azt jelenti, hogy az MSZP-s politikus kizárja a koordinált indulást a Jobbikkal.
Az elől a kérdés elől kitért azonban, hogy a kormányváltáshoz szükséges 60-65 győztes körzetbe beleszámolta-e azokat, ahol a Jobbik nyerhet. Logikusnak tűnik azonban, hogy az eleve esélytelen körzetekbe a pártok nem fektetnek túl sok energiát. Botka szerint Vonáék is nézik, melyik választókerületben mekkora az esélyük, és „majd az élet eldönti, melyik párt hova csoportosítja az energiáit”.