Itthon Gergely Márton 2017. szeptember. 08. 10:45

Orbán Viktor lenyelte a békát és elismerte: a kvóta jogszerű

Gergely Márton
Szerzőnk Gergely Márton

Álljunk meg a csatában egy pillanatra: Orbán Viktor két nap hallgatás után bejelentette, hogy épp azt gondolja az Európai Bíróság döntéséről, mint Robert Fico. Sejthetjük, hogy valami roppant kínos dologról van szó a magyar kormányfő számára, ha a mondanivalóját úgy csomagolja: a szlovák kollégája már mindenben megelőzte. Ez nem jelenti azt, hogy menekülteket fogadnánk be, de azt igen, hogy a magyar népszavazás sugalmazásával ellentétben a kvóta törvényes volt.

Közel 48 órán keresztül hagyta kint az esőben saját embereit és a politikával foglalkozó nyilvánosságot Orbán Viktor. Az Európai Unió Bírósága szerda reggel bejelentette döntését, amely ellen fellebbezésnek helye nincs. E szerint Magyarország és Szlovákia keresetét minden elemében alaptalannak találta a luxemburgi testület, a 2015 őszén meghozott menekültelosztási mechanizmus az alapszerződéssel összhangban van.

Robert Fico még aznap elmondta, hogy fogcsikorgatva, de tudomásul veszi országa a döntést. Orbán Viktornak azonban péntek reggelig tartott, hogy azt mondja:

betű szerint egyetértek Robert Fico szlovák miniszterelnök álláspontjával.

A „Politikus, aki mindent előre lát” két napon keresztül hallgatott az ügyben, miközben máskor hírszerkesztőket megalázó gyorsasággal és tömörséggel kommentál fontos eseményeket Facebook-oldalán.

Gyanús volt szerdán a hallgatása. Korábban személyesen jelentette be a migránsok és a Brüsszel elleni harc fontos állomásait, ha volna hát nyerhető csata, miért nem maga ismerteti? Miért küldi Szijjártót és Trócsányit? Miért magyaráztatja a dolgot Lázárral? A miniszterek pedig hozták azt, amit elvárnak tőlük. A harcot, az ellenállást és a nagyotmondást. Őket követve kórusban elmebetegezte az Európai Unió Bíróságát a kormánypárti sajtó Bayer Zsolttal az élen.

Mi történt?

Orbán Viktor valószínűleg megértette, hogy a Brüsszellel folytatott harcban a luxemburgi döntés nyílt visszautasítása túlmenne a Fidesz pártcsaládja által tolerált határon.

A kormányfő jogvégzett ember. Ha valaki, ő pontosan tudja, hogy a bírósági döntések elutasítása a jogállamiság végét jelenti. Ha valami jogerős döntésig eljut, azt a felek tudomásul veszik. Hogy valakinek az nem tetszik, az a bírósági eljárások természetéből fakad – magyarázta a hvg.hu kérdésére csütörtökön Alexander Thiele államjogász. Egy per azért indul, mert a felek között véleménykülönbség áll fenn. A végén így bajosan születik olyan döntés, ami mindenkinek jó. A jogbiztonság az, hogy a vesztes fél is önként aláveti magát annak.

Orbán Viktor tehát tudta, hogy az ítélet visszautasítása a jogállamiság tagadása. Olyan, amit nem tud az Európai Unióban megvédeni. Ha tovább akar provokálni, harcolni és ehhez szövetségeseket megnyerni, akkor a védhetetlen álláspontot el kell engednie.

Orbán Viktor miniszterelnök és az Európai Néppárt parlamenti csoportjának elnöke Manfred Weber
MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

A hét elején még Manfred Webert éltette a magyar kormánypárti sajtó, amiért az Európai Parlament néppárti frakcióvezetője azt mondta, hogy a hazai határkerítésért kért uniós hozzájárulást nem lehet csípőből visszautasítani. Ezt úgy értelmezték fideszes körökben, hogy a konzervatív pártcsalád ebben a dologban Orbán oldalán áll (mellékszál, de a hozzájárulást visszautasító Jean-Claude Juncker maga is néppárti). Csak hát Weber mindössze tiszteletteljes elbánást kért a magyar felvetésre adott válasznál.

A bírósági döntés után nem volt ilyen ködös a közlése. Háromrészes Twitter-üzenetében úgy fogalmazott:

A bíróság megerősítette migrációs politikánkat, elvárjuk, hogy minden uniós ország fogadja el és teljesítse az ítéletben foglaltakat. Itt az esélye, hogy a migrációs kérdésben keletkezett nyílt sebeket begyógyítsuk. Mindannyiunknak közösen kell dolgoznia. Az EU tagállamoknak együtt kell működniük a migráció kapcsán. A szolidaritás nem egyirányú utca. De az emberek aggodalmát is figyelembe kell venni.

Orbán Viktor a gondolatmenet legelejéig jutott csak el: a döntés elfogadásáig. Ennyit ajánl azért, hogy Weberék továbbra is megtűrjék a Fideszt a pártcsaládban. Majd a kormányfő az üzenet legvégére ugrott, az emberek aggodalmára, és csak arról beszél a továbbiakban.

Magyarország tehát tudomásul veszi a döntést. Ennek valamilyen minimális jelét ki is kéne mutatnia. Elkezdheti például ellenőrizni bizonyos Olaszországban és Görögországban rekedt menekültek státuszát, hátha talál köztük olyan keresztényeket, akiknek üldözéséről amúgy is értekezni szeret. Nem vesz át senkit, de tessék-lássék belefog. Majd szeptember végén eldobja a tollat, mondván az Európai Tanács 2015-ös határozata hatályát vesztette.

Hogy heteken belül valóban kifut-e a teljes kötelezettség, az vita tárgya. Ezt lehetne újra az Európai Unió Bírósága előtt tisztázni. A mostani per 21 hónapig tartott. Ha most indítunk egy újat, bőven a 2019-es önkormányzati választás után van döntés.

Jean-Claude Juncker hiába látná szívesen, nem lesz olyan fotó, amelyen menekültek érkeznek csoportosan Magyarországra. Orbán Viktornak pedig le kell nyelnie a békát, hogy a kvóta jogosságát elfogadja.

A péntek reggeli kormányfői interjúban ennyit tett. Bejelentette, hogy tudomásul vette.

Orbán Viktor magyarán elfogadta, hogy a Magyarországra előírt kötelező kvóta jogos döntés volt.

És most mindenki visszatérhet a ködösítéshez és a csatához.

Hirdetés