Nemsokára aláírják az első roszatomos szerződéseket. Két cég összesen 256 milliárdos megrendelést vihet el, ha nyer – írja a Magyar Nemzet.
Felkavarta a Paks II. projekt körüli állóvizet Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfői budapesti villámlátogatása – írta a Magyar Nemzet. Az új, V. és VI. blokk fő kivitelezője, a Roszatom vállalatcsoporthoz tartozó orosz ASZE nyár elején kezdte kiírni a beruházással kapcsolatos közbeszerzéseket, és ezek közül a két legdrágább tender ügyében már szinte borítékolni lehet a döntést.
A legnagyobb – 770 millió eurós – turbinagyártási kiírásra az amerikai General Electric (GE) magyar leányvállalata, a GE Hungary Kft. és az Alstom Power Systems konzorciuma, valamint a szentpétervári érdekeltségű Szilovije Masini adott be érvényes pályázatot. Bár erről hallgatnak idehaza, de az orosz közbeszerzési dokumentációból is kiviláglik, amire már többen fölhívták a figyelmet: a paksi beruházás drágább lehet a tervezettnél. Ugyanis már ebből az elsők között kiírt tenderből kiderül: az eredetileg tervezett árnál jelentősen drágább ajánlatot adott le a két cég – állapította meg a napilap.
A Magyar Nemzet információi szerint a gyakorlatban lassan Paks II. menedzsmentje sem tud minden esetben kiigazodni a roszatomos közbeszerzéseken. Bár Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója egy interjúban kijelentette: minden beszerzés nyíltan és átláthatóan valósul majd meg, összhangban az Európai Unió előírásaival, a magyar nyilvánosság eddig ebből semmit sem érzékelhetett.
Csak a Roszatom közbeszerzési dokumentációiból derül ki, hogy egy másik magyar cég is befutó helyen van a paksi bővítés kapcsán. Nem is olyan kicsi összegről van szó, összesen 5,8 milliárd forintról. A Konzultációs szolgáltatás, a Paks II., V. és VI. blokkokkal kapcsolatos engedélyek és licencek ellenőrzése a megrendelő részére című közbeszerzést minden jel szerint a magyar Euroil Kft. nevű cég fogja megnyerni, mert az utolsó fordulóban kizárták cseh versenytársát. Eddig a cég az olaj- és gáziparban volt érdekelt, értékesítésének nettó árbevétele az elmúlt öt évben összesen nem haladta meg az 5,8 milliárd forintot. A roszatomos szerződéseket várhatóan október körül írják alá – olvasható a Magyar Nemzetben.