Itthon hvg.hu 2017. augusztus. 28. 12:00

Nemcsak a Fidesz, Gyurcsány is telefonon agitál

A DK elnöke a párt hétvégi nagygyűlésére toboroz résztvevőket.

Telefonos kampányt indított a DK Budapesten – a kagylót gyanútlanul felvevő olvasónknak legalábbis Gyurcsány Ferenc szegezte a kérdést az imént: “Orbán vagy Európa”, a soroksári számot pedig feltételezhetően nem egyedüliként választották ki a több százezer fővárosi előfizetőé közül.

A Demokratikus Koalíció automatáról szónokló elnöke a beszámoló szerint a 2018-as választás tétjét két választásra egyszerűsíti le: elveszítjük európai uniós tagságunkat, vagy európai Magyarországot építünk. A pártelnök nagyjából 50 másodperces mondandójában az utóbbit választókhoz szól, akikhez két kérést is intéz, mielőtt bontja a vonalat: 1. menjenek el szeptember 2-án a DK Nyugati téri nagygyűlésére, 2. nyomják meg a 2-es gombot (feltehetően a szimpátia későbbi nyilvántartása érdekében).

A DK szóvivője két hete egyébként csak annyit jelentett be, hogy a párt az uniós tagság híveit megszólító internetes kampányba és aláírásgyűjtésbe kezd, telefonos kampányról nem volt szó. A mostani akció volumenével és költségeivel kapcsolatban kerestük Gréczy Zsoltot, amint sikerült elérni, és válaszolt, frissítjük a cikket.

Egy hete a Fidesz indított, kifejezetten a nyugdíjasokat célzó telefonos kampányt, hogy informálja őket, milyen szerinte megengedhetetlen kifejezéseket, sértő jelzőket használt a magyar nyugdíjasokra Vona Gábor, a Jobbik elnöke.

A döbbenetes szó kevés a nyugdíjasoknak lejátszott felvétel leírására, érdemes meghallgatni vagy elolvasni.

update: Wirsching Viktória, a DK kommunikációs igazgatójaa cikkünk megjelenése után az Indexnek  megerősítette a kampány elindítását, ami elmondása szerint nemcsak a fővárosra, hanem az egész országra kiterjed.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2024. december. 18. 06:30

Kritikus vélemények: főtanácsadót rúgtak ki, és egy bíró ellen is fellépett a Kúria

Koncentrált támadássorozat indult a Kúrián Kovács András tanácselnök ellen, miután egy tanulmányában a kúriai bírák függetlenségével kapcsolatos kérdéseket feszegetett. Integritási és fegyelmi eljárás mellett úgy függesztették fel két évre munkaköréből, hogy az alkalmatlanságát nem állapították meg. Ügyével párhuzamosan azonnali hatállyal elbocsátottak egy elismert kúriai főtanácsadót, miután Varga Zs. András elnök neki tulajdonított egy Kúriával kapcsolatos kritikai véleményt. A történteknek erős üzenete van az egész bírósági szervezet számára.