A Momentum Mozgalom vezetője szerint a Fidesz vezette állam cserbenhagyta az embereket, nem látja el alapvető feladatait, ezért a párt saját kezébe venné a helyi problémák megoldását. Augusztus 20-ai beszédében az elmúlt három hónapot elemezve Fekete-Győr elismerte, hogy követtek el hibákat, és a győzelmek mellé vereségek is becsúsztak.
Miért kényszerítenek minket arra, hogy minden nemzeti ünnepünkön oldalt kelljen választanunk? Egy ünnepen miért kell folyamatosan hadat üzenni valakinek: vagy a saját honfitársainknak vagy valamilyen kitalált külső félnek?
- mondta az A38-on megtartott augusztus 20-ai beszédében Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke.
A Momentum szerint augusztus 20. a “cselekvő, bátor, és jövőbe néző” Magyarországról kell, hogy szóljon. Ehhez viszont ilyen országot kell építeni, de a Fidesz nem ezen dolgozik, pedig megvolt az eszköze, lehetősége rá. “Ma már látjuk, nem az ország megújítására készültek, hanem egyetlen dologra: hogy a szemünket is szétlopják, ellopják és szétcsalják.” Az oktatás lezüllött, az iskolák romokban, a kórházakban nincs pénz fertőtlenítőre, sorolta Fekete-Győr.
“A Fidesz Magyaroszágán tulajdonképpen csak a látvány a fontos, a kórház legyen kívülről felújítva, döcögjön a kisvasút, legyen miénk a vizesvébé mindenáron.
Hogy közben egyébként annyian hagyják el az országot, ahányan tíz év alatt születnek, kit érdekel, ki látja azt. Hogy kórházba már nem merünk bemenni, hátha nem fogunk kijönni, kit érdekel, ki látja azt”
- mondta a Momentum elnöke.
Szerinte a Fidesz vezette állam cserbenhagyta az állampolgárokat: nem végzi el a dolgát, nem látja el alapvető feladatait. Akik pedig megpróbálják erőn felül átvállalni ezeket a teendőket, tűzzel-vassal üldözik, tette hozzá. Ezért saját kezükbe vennék a megoldandó feladatokat, különben “egy lakatlan és kirabolt puszta marad csak Magyarországból. “ Erre találták ki a korábban bemutatott Cselekvés Köreit, illetve a hozzá tartozó platformot. (Erről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.)
Egy focihasonlattal élve az elmúlt három hónapról azt mondta Fekete-Győr, olyan volt mintha “ egy focicsapat egyszerre végezte volna az alapozást, az edzőtáborozást, úgy, hogy közben hétről-hétre focimeccset is játszik.” Önkritikusan hozzátette, hogy a győzelmek mellett becsúszott egy-két döntetlen és vereség is. “Viszont ezt a munkát el kellett végeznünk ahhoz, hogy akkor, amikor majd igazán kell, ott legyünk a tabella élén.”
Kiemelte, hogy a NOlimpia kampány alatt még csak 150-en voltak, most viszont már 1200 főt számlál a Momentum. “Lelkesek vagyunk, tenni akarunk és nem várunk a választásokig. Készen állunk és ezt meg is mutatjuk mindenkinek a cselekvés köreinek a segítségével” - jelentette ki Fekete-Győr.
A vasárnap bemutatott platformról elmondta, hogy ezen gyűjtik a megoldásra váró helyi problémákat. Ezen bárki tud segítséget kérni,
“nincsenek ugyanis jobboldali problémák, ahogy nincsenek baloldali problémák sem. Nincs olyan, hogy liberális parlagfű burjánzás, ahogy nincs konzervatív elrohadt játszótér sem.”
Ezután egy videóban bemutatta azt a 20 embert, akik a Cselekvés Köreinek megyei és budapesti arcai lesznek.
Végezetül tüntetésre hívta a közönséget Fekete-Győr András: Putyin budapesti látogatása miatt 28-ára Európamenet néven újabb demonstrációt szervez a Momentum.“Sajnos kormányunk mintha itt is semmibe venné a Szent Istváni örökséget: Európa helyett kelet felé fordít minket. Csak a testünkön át! Gyertek el és üzenjük együtt: Magyarország helye Európában volt, van és lesz. Ahogyan államalapításunkkor, úgy ma is.”
Itt tudja meghallgatni Fekete-Győr András beszédét: