2017. augusztus. 11. 12:01 hvg.hu Utolsó frissítés: 2017. augusztus. 11. 12:58 Itthon

Akció volt a Szigeten – biztonsági őrök fogtak el két tolvaj nőt

A 26 és 27 éves nők a gyanú szerint több mobiltelefont és festipay kártyát loptak el fesztiválozóktól. Őrizetbe vették őket.

Két nőt fogtak el a Sziget fesztiválon csütörtök este – közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A 26 éves budapesti B. Viktóriát és a 27 éves baktalórántházi B. Zsanettet azzal gyanúsítják, hogy egy táskából kilopták egy fesztiválozó mobiltelefonját.

Az elkövetőket a biztonsági őrök még a fesztivál helyszínén lefülelték, majd a két nő ruhájának átvizsgálásakor megtalálták a korábban ellopott mobiltelefont, és további, feltehetően lopott telefonokat, valamint festipay kártyákat.

A II. kerületi rendőrök visszaadták a sértettnek a mobiltelefonját, majd a két nőt előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol – őrizetbe vételük mellett – lopás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra is.

Legutóbb a Balaton Sounddal kapcsolatban írtunk arról, hogy hasonló, sőt ennél súlyosabb vagyon elleni bűncselekményt követtek el fesztiválozók ellen. Erre szakosodott tolvajok több ízben is paprikaspray-t fújtak a bulizók közé, és úgy fosztották meg őket értéktárgyaiktól.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.