Lefejezték négy vidéki lap vezetőségét a 24.hu szerint, és az egyikhez "fentről", a Mediaworkstől érkezik új főnök.
Pénteken behívták a Pannon Lapok Társaságához (PLT) tartozó három megyei lap és egy városi lap vezetőit, valamint a PLT központi lapigazgatóját is, majd közölték velük, hogy leváltják őket – így értesült a 24.hu.
A Pannon Lapok Társaságát egy éve vette meg az a Mediaworks, amely hivatalosan is Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik, és idén ősszel előbbi be is olvad az utóbbiba.
Az Orbán Viktorral készült karácsonyi interjú meghekkelésének botránya a Fejér Megyei Hírlapnál robbant ki, de a PLT-hez tartozik a Zala Megyei Hírlap, a Vas Népe és a Dunaújvárosi Hírlap is, ezek lapigazgató-főszerkesztőinek, valamint a Fejér Megyei Hírlap vezető-főszerkesztőjének intenek búcsút.
A 24.hu kereste mindegyik érintettet, de egyikük sem akart nyilatkozni. Úgy tudni, közös megegyezéssel „oldják meg” a leváltást.
A vezetők elbocsátásának hivatalos indoka egyelőre nem ismert. A 24.hu információi szerint az egyik megyei laphoz a központból, vagyis a Mediaworkstől is érkezik vezető, és ez azt sugallhatja, hogy erősödik majd a központi befolyás ezeknél a megyei lapoknál. Megkeresték a Mediaworksöt és a PLT ügyvezetőjét, Kázmér Juditot is, választ egyelőre nem kaptak.
PLT: struktúraigazítás történik
A Mediaworks struktúrájához igazodva a Pannon Lapok Társaságának megyei lapjainál is önálló főszerkesztői munkakört vezetnek be, és péntektől a lapigazgató-főszerkesztői munkakört megszüntetik. Mindez a Mediaworks Zrt. és a PLT Kiadói Kft. integrációs folyamatának része – közölték pénteken.
A tájékoztatás szerint a Fejér Megyei Hírlap élére Pósa Árpád főszerkesztő került. A veszprémi Napló főszerkesztője változatlanul Néző László, a Vas Népe főszerkesztője Lőrincz-Farkas Eszter, a Zalai Hírlap élén változatlanul Horváth Attila főszerkesztő áll. A Dunaújvárosi Hírlapot Várkonyi Zsolt főszerkesztő állvezeti, lapigazgatói munkakör nélkül.
A hírportálok főszerkesztője továbbra is Barankovics Ildikó – tették hozzá.