Alaposan megmozgatta olvasóink fantáziáját az a kvíz, amelyet a szelektív hulladékgyűjtésről állítottunk össze pár nappal ezelőtt. Ebben kifejezetten olyan hétköznapi esetekre koncentráltunk, amelyek sok fejtörést okozhatnak, a tesztet kitöltők idegeit pedig különösen azzal borzoltuk, hogy olyan háztartási hulladékok gyűjtési helyére kérdeztünk rá, amelyek többféle összetevőt is tartalmaznak.

Rengeteg visszajelzést kaptunk, és ezel alapján kiderült, hogy nyolc olyan terület van, amelyen kifejezetten parázs vita folyik. Úgy tűnik, ezek a magyar szelektív hulladékgyűjtés igazi Achilles-sarkai, így érdemesnek tartottuk szakértő elé tárni őket. Kérésünkre Urbán Csilla, a Humusz Szövetség elnöke adta meg a válaszokat.

Probléma #1: Sokan kiakadtak azon, hogy a hulladékflakonokat, ételes dobozokat és olajos üvegeket elvileg el kellene mosogatniuk, mielőtt a megfelelő gyűjtőbe helyezik őket. A mosogatással azonban vizet pocsékolunk el, és ezzel többet ártunk a környezetünknek, mintha nem tennénk. Vagy mégsem?

Magyarázat: Nem azt várja el a szolgáltató, hogy patyolat tiszta legyen a szemét, vagy egyenesen fertőtlenített tejes dobozt adjon le az ügyfél, csupán azt, hogy a főbb szennyezőktől szabadítsa meg a hulladékokat. Ez ugyanis megkönnyíti a válogató munkáját (és otthon sem büdösödik a szemét). Nem kell két liter vizet elfolyatni egy joghurtos pohár tisztításához, elég, ha például a mosogatóvízben átöblíti, és a mosogatókefével átsúrolja. Különösen fontos ez ott, ahol ugyanabba a zsákba kell rakni az összes szelektíven gyűjtött szemetet (vagyis a műanyag, a papír és a fém keveredhet), mert a papír újrafeldolgozását megakadályozhatja, ha más hulladékkal beszennyeződik.

MTI / Kallos Bea

Probléma #2: Ha a szelektíven gyűjtött szemét feldolgozása úgyis mindig utóválogatással kezdődik, akkor minek görcsölni azzal, hogy pontosan mit hova dobjunk? Nem baj, ha tévedünk, hiszen majd a szakemberek úgyis szétválogatják a szemetünket.

Magyarázat: A hulladék válogatását legtöbbször emberek végzik, bár vannak gépesített folyamatok is. Ha elfogadjuk az „én hulladékom az én felelősségem” elvét, akkor a szelektív gyűjtés is legfőképpen a szemetet előállító felelőssége, tehát a hulladékkezelő – legalábbis részben – a mi munkánkat végzi el helyettünk. Ezért nem ízléses kiszúrni vele. Nagyon nem mindegy, hogy mennyi energia és erőforrás kell a szelektíven gyűjtött szemét szelektálására. Itt is a józan ész határain belül érdemes maradni, nem lesz egetverő probléma, ha egy speciális, feldolgozhatatlan műanyagfajta bekerül a szemétbe, de a pelenkát és a kenyérpirítót nem illene oda dobni. Az utóválogatás mindig nehezebb, mint a forrásnál történő válogatás, és nagyobb az esélye, hogy a végén újrafeldolgozás helyett a szemetet el fogják égetni.

Probléma #3: Ha a szemetet úgyis elégetik, akkor minek ennyire különválogatni? Ha valamiről nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy hova tartozik, akkor nem egyszerűbb bedobni a kommunális hulladékba, amelyet majd elégetnek? Egyébként is, honnan kellene mindenkinek tudnia azt, hogy az ő szemete lerakóba kerül vagy égetőbe?

Magyarázat: Meg lehet kérdezni a közszolgáltatótól, hogy égetik-e a szemetet vagy sem. A hazai hulladéknak még mindig 60 százaléka kerül lerakókba, és Magyarországon csak egyetlen kommunális hulladékégető van: Rákospalotán, ahova a fővárosból visznek szemetet. Az égetés azonban finoman szólva nem preferált kezelési megoldás, mert nincs előtte szétválogatás. Azaz egyrészt minden megy a tűzbe, ahogy van, másrészt belekerül rengeteg újrahasznosítható hulladék is. Ez utóbbi arányát kellene csökkenteni a szelektív gyűjtéssel, tehát semmiképpen sem környezettudatos gondolkodás az égetőre bízni a feladatot.

Stiller Ákos

Probléma #4: Az olvasói visszajelzésekből szépen kirajzolódott, hogy a szolgáltatótól erősen függ, mit és hogyan kell szelektíven gyűjteni. Ebbe aztán bele is lehet zavarodni, míg az egyik szolgáltató azt mondja, hogy a tejes doboz tetejéről felesleges kivágni a műanyag kupakot, a másik pont ezt kéri. Miért nem lehet ezt egységesíteni?

Magyarázat: A hulladékgyűjtést nagymértékben befolyásolja az adott helyen lévő infrastruktúra, egy kisebb faluban nem feltétlenül racionális ugyanazt a módszert alkalmazni, mint egy nagyvárosban – márpedig ha nem költséghatékony a gyűjtés, az is egyfajta pazarlás az erőforrásokkal. A legtöbb fejlett országban sincs egységes rendszer, a megoldás az lehet(ne), hogy mindenhol pontos és részletes tájékoztatást adnak a lakosoknak a szelektálás elvárt módjáról. Ennél többet egyelőre ne várjunk.

Probléma #5: Nincs a közelben hulladékudvar – ez az egyik legfőbb panasz a szelektív gyűjtés kapcsán. Miért várják el, hogy egy panellakásban valaki hónapokig gyűjtögesse a fáradt étolajat, majd elfurikázzon vele egy távoli leadóhelyre, ha egyáltalán van autója? Ráadásul a hulladékudvarok is nagyrészt munkaidőben vannak nyitva, de még hétvégén, amikor ráérne az ember, akkor is csak korlátozottan elérhetőek.

Magyarázat: Ez a felvetés jogos, például még a hulladéktörvényben sincs arra kötelezettség, hogy hány átvevőnek és milyen lefedettségben kellene lennie az országban. Az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv ír csak ajánlásokat, és ezek szerint egy hulladékudvar megépítését 15-20 ezer lakosra tartják gazdaságosnak. A legnagyobb probléma az, hogy a közszolgáltatás befizetését kell bizonyítani ahhoz, hogy valaki ingyenesen adhasson le hulladékot ezeken a helyeken, de ha valakinek egy másik közszolgáltató udvara esik közelebb, és oda megy el, akkor nem adhatja le ingyen a szemetét. Ideális esetben senkinek sem szabadna 20 kilométernél nagyobb távolságra lennie egy-egy átvevőtől, de ettől messze vagyunk (és nem csak átvitt értelemben). Amíg a hálózat nem épül ki, a szakemberek azt tanácsolják, hogy a közösségek (társasházak, munkahelyek) közösen gyűjtsék a problémás hulladékokat, és együtt szervezzék meg a szállítást. Egyre több alternatív gyűjtőpont is nyílik, például a hipermarketeknél, de lomtalanítás során is szokott külön gyűjtés lenni, erről érdemes a tájékoztatókat elolvasni.

Fazekas István

Probléma #6: Az étolaj (és egyéb zsiradék) gyűjtését az olvasók borzasztóan problémásnak tartják, és bár arról sokan hallottak, hogy a Mol kutakon le lehet adni, ezt egyrészt messze lévőnek tartják, másrészt legendás történetek keringenek arról, hogy a benzinkút személyzete Bálám szamaraként nézett rájuk, amikor megérkeztek az étolajos flaskáikkal.

Magyarázat: A molos gyűjtésről éppen most publikált adatokat a cég. E szerint hat év alatt 900 tonna olajat adtak le 118 kúton az emberek, ami átlagolva és térfogatra átszámolva azt jelenti, hogy naponta minden egyes kúthoz 2,5 liter olaj érkezett. A napi olajfogyasztáshoz képest ez azért elég csekély mennyiségnek tűnik. A Humusznak erről pozitív tapasztalatai vannak, de ők is inkább a megelőzést hangsúlyozzák, vagyis azt, hogy használjunk kevesebb olajat.

Probléma #7: Egy olvasó azt írta, hogy nála Londonban csak két kuka van: az újrahasznosítható, és a kommunális szemété. Azt pedig a termék gyártója jelöli a csomagoláson, hogy neki melyikbe kell a szemetet dobnia. Az újrahasznosítható kukát a hulladék kezelője szelektálja tovább. Kérdés, hogy nálunk is lehetnének-e ilyen egyszerűnek tűnő megoldások, és miért nem abba az irányba megy a dolog, hogy a terméken legyen rajta, hogy pontosan mit kell kezdeni vele?

Magyarázat: A gyártóknak a csomagoláson kötelessége feltüntetni, hogy milyen anyagból készül a termék, de ezt sajnos mégsem mindig teszik meg. Azt azonban nehéz jelölni, hogy pontosan hova kell dobni, mert a szelektálás országonként és területenként eltérő. Fontosak az egyértelmű jelölések és az egyes szereplők együttműködése, de ennél fontosabb, hogy a lakosságot megfelelően tájékoztassák. Másrészt az a leghatékonyabb, ha az egyes frakciókat teljesen külön gyűjtik, mert így lehet a legmagasabb fokú tisztaságot biztosítani.

Probléma #8: Egy igazi klasszikus urbánus legenda, hogy a szelektíven gyűjtött szemetet úgyis összeöntik. Ezt mindenki a saját szemével látta.

Magyarázat: Tíz évvel ezelőtt valóban kerültek elő olyan anyagok, amelyek ezt bizonyították, de azóta sok idő eltelt, és a rendszer sokat fejlődött. A kukásautók egy része több rekeszes, hogy ne kelljen külön autó a külön frakcióknak, és könnyen lehet, hogy valaki ezt látta. És igen, az is lehet, hogy előfordul az összeöntés, bár ez tipikusan nem a hulladékgazdálkodónál történik, hanem már korábban. Például egy irodaházban, ahol vannak ugyan szelektív kukák, de a szolgáltatás nincs megrendelve, ezért a nap végén minden egy helyre kerül. A fő kérdés azonban nem az, hogy összeöntik-e vagy sem, hanem az, hogy ezzel takarózunk-e kifogásként. Ha gond van a rendszerrel, akkor a felháborodás ugyan jogos, de jelenleg még ott tartunk, hogy ahol az infrastruktúra adott és jól működik, ott is óriási gondok vannak. A szelektív kukák 60 százaléka ugyanis szennyezett: azaz elég gyakran mi magunk öntjük össze a szemetet, és nem a közszolgáltató.