Trükkös egy dolog a Konyhasziget nevű kiadvány: egy pálinkateszt és rántotthús-himnusz között a Nébih és a Földművelésügyi Minisztérium megpróbálja felmelegíteni a kettős élelmiszer-minőségi mérce kissé avas témáját. A némileg erőltetett, trendinek szánt cikkek uralma nem teljes, a lap a végén már hozza a szocialista üzemi lapok világát. Kiadványkritika.
Megbombázta a kiskereskedelmi élelmiszerláncokat a Nébih, Konyhasziget nevű kiadványának 2017-es második száma ezerszámra érhető el a különböző boltokban. Alapvetően az élelmiszerek körül forog a kiadvány, ezért is lóg ki mondjuk a kutyák nyári tartását taglaló cikk, de valahogy ki kellett tölteni azt a 18 oldalt.
A lap elsőre informatív sajtóterméknek tűnik, pálinkateszttel, amely a Nébih tesztoldalán, a Szupermentán készült laikusok és szakértők bevonásával, de olvasható lagzitrend is, az esküvői ebédek-vacsorák kínálatáról. Ez egyfelől megállapítja, hogy rántott hús nélkül nincs esküvői ebéd(?), másfelől viszont olyanokat állít, hogy a nyár slágere desszertfronton "természetesen" a semifreddo, a jégkása és a jégkrém egyvelege.
Zsigó Róbert államtitkár a beköszöntőben a fröccs feltalálásának tudományos alapjait ígéri, ez abban merül ki, hogy leírják, a szódavizet Jedlik Ányos találta fel. Megtanulhatunk ezenfelül meggyet aszalni, majd hirtelen rátérünk a lényegre: a kormány által egy ideig ezerrel nyomatott, majd elfelejtett kettős élelmiszerminőségi mércére.
Két meggyaszalás és desszerttrend között ugyanis "A hónap kérdése" rovatban a Nébih elnöke és Zsigó is megnyilvánul két hasábban arról, hogy Nyugaton mást kapnak ugyanolyan terméknév alatt, mint Keleten, és ez felháborító. Lehet, hogy észrevették odafent, hogy a sorosozás már kicsit uncsi és kontraproduktív, a migránsozás sínen van, élelmiszer vonalon viszont rég volt szó már az évszázad botrányáról, ahogy Lázár János nevezte azt, hogy a magyar Nutellában más van, mint az olaszban. Tény, hogy a Nébih megint támadásba lendült.
A témát ezerszer körbejárta mindenki, láttuk, hogy nem meggyőzőek az érvek, az újramelegített gyanúsítgatásokra most az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége is kiadott a kettős mércéről egy nyilatkozatot. Sebaj, ha sokat ismételgetjük, és konyhatanácsok közé rejtjük, pár rántást kavargató háziasszonyt meg lehet nyerni az ügynek.
A lap végén még visszaköszön kicsit az üzemilap-érzés, két mínuszos hírt olvashatunk a halőrök teljesítményéről "Májusban sem pihent a Nébih állami halőr szolgálata" címmel, illetve egy mezőgazdasági diadaljelentés is elfért a Konyhamalac és konyhatündér kalandjai, valamint a keresztrejtvény között.