A vonatokat korlátozásokkal fogadják és indítják, egyes járatok pedig csak Kelenföld állomásig közlekednek, illetve onnan indulnak. A kisiklott kocsik eltávolítása este kezdődik.
Kisiklott két üres vasúti kocsi a budapesti Déli pályaudvaron, ahol emiatt csak korlátozottan tudnak szerelvényeket indítani és fogadni hétfő délután - közölte Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese.
A tároló vágányról toltak be egy üres szerelvényt a pályaudvarra, amikor két kocsi kisiklott és azok elzárják az első hét vágányt.
Emiatt a vonatok fogadása és indítása korlátozott, egyes járatok pedig csak Kelenföld állomásig közlekednek, illetve onnan indulnak.
A Budapest-Székesfehérvár, a Budapest-Pusztaszabolcs és a Budapest-Győr vonalszakaszokon közlekedő dunántúli és balatoni vonatok menetideje jelentősen meghosszabbodik.
A MÁV Csoport az esetről szóló első hírek után az alábbi közleményt adta ki:
"Frissítés: Az ideiglenes menetrendi korlátozások és a hosszabb menetidők miatt a Déli pályaudvar-Kelenföld viszonylatban az utasoknak nem kell megfizetni a felár díját. A vonatok a délutáni órákban nagyobb késések nélkül közlekedhetnek, ugyanis csak három vágányt nem használhatnak a Déliben. Bizonyos martonvásári elővárosi vonatok ideiglenesen kimaradnak a mai napon a menetrendből. A kisiklott két kocsi eltávolítását csak az esti, éjjeli órákban végzik el, annak érdekében, hogy a délutáni csúcsforgalom viszonylag zökkenőmentes legyen.A szakemberek mielőbb megkezdik a két kocsi visszaemelését, az eset körülményeit vizsgálják."