Itthon hvg.hu 2017. július. 28. 13:16

Nem megy börtönbe a szegedi joghallgató, aki bicskával szúrt nyakon egy férfit

A bíróság nemrég szüntette meg a volt egyetemista előzetes letartóztatását, és elrendelte kényszergyógykezelését. Az ügyészség is a kényszergyógykezelését indítványozta most.

Vádat emelt az ügyészség azzal a fiatal férfival szemben, aki tavaly februárban nyakon szúrta egyik alkalmi ismerősét egy kocsmában.

Korábbi hírek szerint egy 24 éves joghallgató késelt meg egy 36 éves férfit tavaly február elsején, nem tudni, miért. Együtt italoztak hajnalig, beszélgettek, de nem vitáztak. A fiatalember nadrágja zsebéből kapta elő a bicskáját, és a hétcentis pengével átvágta a férfi bal nyaki verő- és visszerét.

A többi vendég próbált segíteni, de a megkéselt férfi perceken belül elvérzett. A diák lelépett, a rendőrök hajnali öt körül fogták el.

Az ügyészség a szakértői vélemény alapján a kóros elmeállapotú férfi felmentésére és kényszergyógykezelésének elrendelésére tett indítványt, mivel a gyilkosság idején képtelen volt cselekménye következményeinek felismerésére – jelentették be pénteken.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. március. 06. 20:00

A monarchia legsúlyosabb kémbotránya: Redl ezredes valódi története sokkal izgalmasabb, mint a ponyvákba kívánkozó verziók

Alfred Redl ezredest az elmúlt több mint 100 évben sok mindennek tartották, volt ő a legförtelmesebb hazaárulás megtestesítője, a hírszerző szolgálatok játszmájában homoszexualitásával zsarolt áldozat, vagy ahogyan Szabó István ábrázolja filmjében, az Osztrák-Magyar Monarchia önnön nemzeti gyökereitől elidegenedett hivatalnoki karának jellegzetes figurája, aki a megfelelés érdekében előbb a múltját, majd a családját és a barátait, végül önmagát árulja el. De ki volt Redl ezredes valójában, és milyen magyarországi szála volt a nevével fémjelzett kémbotránynak?