Itthon hvg.hu 2017. július. 26. 09:43

Többször rendelt képeket a nőrángató fotóstól a magyar konzulátus

Az idei tusnádfürdői szabadegyetemen nem dolgozott Borbáth Áron a csíkszeredai konzulátusnak, de tavaly rendeltek tőle többször is képeket. Vagyis a férfi, aki a hajánál fogva a földre rántotta az Orbán-beszédet megzavarni próbáló tüntetőt, tavaly magyar állami pénzben is részesült.

A csíkszeredai konzulátushoz az után fordultunk, hogy feltűnt: a külképviselet az idei szabadegyetemről Orbán Viktor jelenéséig sűrűn közölt képeket, de épp a nagy pillanatról nem voltak fotók. Talán a fotós volt mással elfoglalva. Kérdésünkre a konzulátus most közölte, hogy Borbáth Áron nem dolgozott nekik az idei rendezvényen. A Facebookon azonban több korábbi galériánál látni, hogy a konzulátus a fotós képeit tette közzé.

Mint az illetékesek írják: 

az elmúlt években számos alkalommal rendelt több helyi fotóstól képeket rendezvények kapcsán, ennek keretében a tavalyi évben néhány alkalommal Borbáth Árontól is.

Hangsúlyozzák, hogy az idei év során nem rendeltek tőle képeket, nem áll a főkonzulátus alkalmazásában, és a jövőben sem tervezik őt alkalmazni. A hivatalos hangnem elvárható a konzulátustól, de annak tudatában mégis csak mókás, hogy a külképviselet sajtósa, aki nyilván a válaszlevelet is fogalmazta, Borbáth Áron felesége.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.