Milyen arcot vágunk szenteste, közvetlenül a fa mellett, amikor kiderül, hogy a kölök a tőlünk korábban elkért pénzből egy használhatatlan ajándékot vásárolt nekünk? Hát igyekszünk örülni. Így vagyunk az úszó világbajnoksággal is. Ma reggel dagadó büszkeséggel járjuk be a vb helyszíneit. Tartsanak velünk!
Most érkezett
Azóta kiderült, hogy a Margitszigeti Casino nem készült el időre, a szervezőstábot egy melléképületben, meg négy másik helyszínen helyezték el.
Köszönjük, hogy velünk tartottak, a péntek esti nyitóünnepséget is közvetítjük, tartsanak velünk!
Ahogy korábban megírtuk, esőtől, vihartól nem kell tartani a nyitóünnepség alatt, attól viszont lehet, hogy az eseményt nem lesz könnyű megközelíteni, vagy elhagyni a helyszínt.
Emlékeztetőül: itt találhatók a BKK tanácsai a közlekedőknek.
Az Index emlékeztetett: az úszó, bár még csak 15 éves, harmadik felnőtt világversenyére készül. Tavaly ott volt a londoni Eb-n és a riói olimpián is.
A netanjai junior Eb-t június végén hat arannyal zárta.
Budapesten három számban, 400, 800 és 1500 gyorson indul majd.
Cuki fotó készült a magyar pólósokat szemügyre vevő úszókról. Kattintson!
Kedves Lázár János, igyekeztünk! A miniszternek azt tetszett mondani a tegnapi zsurnalisztaokosítóján, hogy most már ne kritizáljunk, hanem drukkoljunk. Mi parancsra megtekintettük a vb fővárosi helyszíneit, és amennyire tudtunk, próbáltunk elfeledkezni az egész áráról.
Jó, bevalljuk, ez nem ment. De a döbbenetes pénzpazarláson túl már-már megláttuk a szépet a Városligetben, örültünk, hogy a Hajóst nem csúfították el és a Császár megújult. Elképedtünk a Duna Aréna méretein, nem leltük az ezüst vaginát, de találtunk 200 forintos sört Matolcsy Ádám 750 forintos korsója helyett, hogy a libsi média is megértse.
Szóval kezdődhet a hacacáré!
A Margitszigeten már készen áll a szurkolói zóna. Igaz, sokat nem is kellett dolgozni az atlétikai pályára bevitt fesztiválbútorral és teherautóval. Itt a vízilabdameccsekről kiszoruló nézők ünnepelhetnek ízlés szerint magyar vagy épp kazah gólokat. A Duna Arénához hasonlóan itt is van egy rendes gasztrokaraván, valamint egy színpad nagy kivetítővel.
Tudjuk, a bölcs dakota leszáll a döglött lóról, de ez a kaszinó csak nem hagy nyugodni minket. A kis házat még vajon levakolják a megnyitóig? Belefér közel 200 milliárd forintba, avagy 800 darab CT-berendezésbe?
A Hajós után vissza a háborúhoz. A kaszinó épületéhez még nehézgépek érkeznek. Ilyen téren kijelenthetjük, a vb kommunikációsai hazudtak, amikor mára kész beruházást ígértek az ezt kétségbe vonó sajtónak.
A Hajós Alfréd által tervezett Nemzeti Sportuszodánál már nem lehet panasza senkinek. A felújítás szép, a mobil lelátók elkészültek, és majd vissza lehet bontani, és a rendezvény elkerítésénél még arra is figyeltek, hogy az egyszeri futók megtehessék a vb alatt is szigetköreiket. A Duna Aréna minden utcát érint és elzár a környéken, a Hajós-uszoda nem. Itt lesz a vízilabda, amiben mi vagyunk a legjobbak a világon. Így érthető, miért nekik jut a legjobban sikerült helyszín.
Fent az előtető bádogozása készül, lent a frissen ragasztott burkolat szárad még fugázás előtt. Bent látni, hogy festenek. Ilyenkor dagad a magyar kebel, ez a világszínvonalú hajrázás.