Itthon hvg.hu 2017. június. 30. 13:22

Áder aláírta a plakáttörvényt

Hivatalosan is tájékoztatta a házelnököt a köztársasági elnök arról, hogy aláírta pénteken a településkép védelméről szóló törvény módosítását, vagyis a plakáttörvényt.

Az Országgyűlés múlt pénteken szavazta meg a lex Csicskaként elhíresült törvényt, aminek az eredeti verziójához nem lett meg a kétharmados többség, így az államfőhöz a feles részekből álló indítvány került, és azt nem írta alá, visszaküldte a parlamentnek. A frissített verzió alapvető része már nem igényelt kétharmados többséget, miután egy huszárvágással városkép-szabályozással intéztek el pártfinanszírozási kérdéseket.

Az újratárgyalt, már nem kétharmados indítványt aláírta pénteken Áder János – derül ki a parlament közzétett tájékoztatásból.

A törvény előírja a kötelező listaáras plakáthely-beszerzést a közvetlenül vagy közvetetten költségvetési támogatásban részesülő szervezeteknek. A listaártól csupán az uniós nyílt eljárás szerint lefolytatott beszerzéssel, illetve a közbeszerzési törvény szerinti központi beszerző szerv által lefolytatott beszerzési eljárás során lehet eltérni.

A plakátkihelyezésről szóló szerződéseket haladéktalanul el kell küldeni az érintett hatóságnak, amely azt honlapján közzéteszi. Ha a szerződésátadás nem teljesül, akkor a hatóság két napon belül eltávolítja a plakátokat. A jogellenesen elhelyezett plakátokért 150 ezer forintos bírság szabható ki. A módosítások a járműveken elhelyezett hirdetésekre is vonatkoznak.

A Jobbik már reagált: az ellenzéki párt megfosztási eljárást kezdeményez Áder Jánossal szemben, aki szerintük méltatlanná vált a köztársasági elnöki feladatok ellátására. Emellett az Alkotmánybírósághoz fordulnak, és utólagos normakontrollt kérnek. A Jobbik úgy véli, hogy Áder nem Magyarország, hanem Orbán köztársasági elnöke.

Sokak szerint a törvényt a Fidesz a Jobbik ellen hozta, hogy a miniszterelnökkel szakító Simicska Lajos plakátos cége ne tudjon olcsó hirdetési felületet adni az ellenzéki pártnak.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.