Mélyrepülésben az ellenzék, erősen megugrott a bizonytalan szavazók aránya júniusban, eközben a Fidesz növelni tudta elkötelezett híveinek táborát. De az is tisztán látszik, hogy a kormánypártokat utasítják el a leginkább a választók. Két közvélemény-kutatás eredményeit összegeztük.
Unják a szavazók az MSZP és a DK huzakodását, legalábbis ez is az oka lehet annak, hogy mindkét ellenzéki párt támogatottsága esett a májusi adatokhoz képest. A Fidesz a pártválasztók körében tovább tudott erősödni – ismertette a 24.hu a Republikon Intézet júniusi pártpreferencia-felmérését.
Az ellenzék gyengülését mérte a Medián HVG megbízásából készített friss felmérése is.
A tavaszi belpolitikai szezonban tapasztalt visszaesés után a bizonytalan szavazók aránya igen nagy mértékben, 7 százalékponttal megugrott a nyár elején a Republikon eredményei szerint. Innen nézve logikus, hogy a teljes népességben egyik párt sem tudott erősödni, a kormánypártok sem.
Növekedett azonban az elkötelezett Fidesz-hívek aránya, és nem is kicsit:
a biztos pártválasztók körében a májusi 45 százalék után 49 százalék jelölte meg kedvenceként ezt a pártot.
Az MSZP támogatottsága eközben a teljes népességnél 3, a pártválasztók között pedig 2 százalékponttal csökkent. A DK-nál a csökkenés mértéke 2-2 százalékpont. Gyurcsány Ferenc pártja igazi mélyrepülésben van: amióta a Republikon mér, most először nem érték el az 5 százalékot a pártválasztók körében, már az LMP is lelépte a DK-t.
A teljes népességben
- a Fidesz 27,
- az MSZP 9,
- a Jobbik 9,
- az LMP 3,
- a DK 2,
- a Momentum 2,
- az Együtt 1,
- a Magyar Liberális Párt 1 százalékon áll,
- 46 százaléknak nincs pártja.
A pártválasztók között
- a Fidesz 49,
- az MSZP 17,
- a Jobbik 17,
- az LMP 5,
- a DK 4,
- a Momentum 3,
- az Együtt 2,
- a Párbeszéd 1,
- a Magyar Liberális Párt 1 százalék bizalmát bírja.
És mit mutat az Iránytű?
A teljes népesség 28 százaléka elégedetlen a kormány munkájával, ők adták azt a választ, hogy soha semmiképp nem szavaznának a Fidesz–KDNP-re – derült ki a Jobbiknak rendszeresen felméréseket készítő Iránytű Intézet júniusi adataiból, amelyeket a Magyar Nemzet ismertetett.
A Fidesz után az MSZP (17 százalék), valamint a DK és a Jobbik (12-12 százalék) a legellenszenvesebb párt.
A pártok által kiváltott érzelmeket is vizsgáló kutatás alapján az MSZP a teljes népesség körében csaknem 48 százalékból vált ki rossz érzéseket, a Fidesznél ez az arány csak 37, a Jobbiknál 31 százalék.
A másodlagos pártpreferenciák tekintetében a Jobbik áll az élen, 12 százalék ikszelné be, ha a kedvenc pártjára valamiért nem szavazhatna. Az LMP 8 százaléka után meglepetésbefutóként
a Magyar Kétfarkú Kutya Párt következik 5 százalékkal, ez a Fidesz 4 százalékát is veri.
Az MSZP-t, az Együttet a választók 3-3, a Momentumot pedig 2 százaléka jelölné be másodikként.
A válaszadók 22 százaléka megtagadta, hogy második pártot nevezzen meg, a Fidesz-hívek 44 százaléka így tett. Aki mégis tudott más pártot mondani a kormánypárti szavazók közül, az elsősorban a Jobbikot, kisebb részük pedig az LMP-t és a Kétfarkúakat nevezte meg.