Itthon HVG 2017. június. 22. 11:21

Szándékos csuklóztatás a 444-es újságíró elővezetése

Elég lett volna, ha a rendőrség becsönget Szily László 444-es újságíróhoz, az, hogy ehelyett hajnalban előállították és fogvatartott vált belőle, rosszindulatú egzecíroztatásnak tűnik – írja a HVG hetilap.

(Borítóképünk illusztráció)

Igazán kemény bűnözőknek járó körítéssel, megbilincselve vezették elő nemrég a bíróságra Szily Lászlót, a 444.hu újságíróját, ám nem valami fajsúlyos eset miatt, pusztán azért, mert Fásy Ádám mulatótulajdonos lánya beperelte egy véleménycikke miatt, és nem ment el az előző tárgyalásra.

Korábban hasonló történt Kisberk Szabolccsal, aki Hír Tv-sként készített anyagot az MSZP-s szavazatvásárlási botrányról, amiért Veres János volt pénzügyminiszter titkára perelte be. Kisberkért is, ahogyan Szilyért, hajnalban mentek a rendőrök, és ő is megjárta a fogdát.

A törvény ugyan lehetőséget ad arra, hogy egy újságíróból a cikke miatt ugyanúgy fogvatartott legyen, mint mondjuk egy minősített emberölésért fegyházban ülő, de abszurdnak és szándékos egzecíroztatásnak tűnik ez az eljárás, például azért, mert a rendőrségnek lehetősége lett volna akár arra is, hogy egyszerűen becsöngessen Szilyhez és szóljanak neki, hogy másnap tárgyalása van.

A csekély súlyú ügyekben végrehajtott abszurd eljárásokról a friss HVG-ben olvashatnak bővebben.

hvg
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.