Előtte nincs akadály, mondta, majd bement a bezárt ajtón keresztül a budaörsi kollégiumba - elevenítette fel a történetet Fodor Gábor volt fideszes poltiikus az RTL Klub házon kívül című műsorában. Volt még pár hasonló csemege a műsorban.
Az egész adást Simicska Lajos üzletember, médiatulajdnosnak szentelte az RTL Klub Házon kívül című műsora, Simicskát viszont nem sikerült megszólaltani. Simicska múltjával kapcsolatban érdemi új információ nem hangzott el, inkább csak érdekes sztorik a kollégiumi illetve katonai évekből.
Fodor Gábor volt fideszes, most liberális politikus azt mondta, Simicskának már a korábbi, budaörsi kollégiumban is híre volt: "egyszer illuminált állapotban jött haza a barátaival, ami egyetemistákkal megesik. Az üvegajtó be volt zárva. A többiek szomorkodtak, hogy későn értek haza, Simicska viszont azt mondta, előtte nincs akadály, és átsétált az üvegajtón. Az üveg széttört, ő pedig megsebesült."
A műsorban elhangzott az is, Simicska annyira tehetséges volt, hogy papucsban és melegítőben is megjelenhetett az ELTE előadásain. Fodor azt is mesélte, Simicska ügyet csinált abból, hogy nem járt színházba, nem olvasott szépirodalmat. Közgazdaságtan és társadalomtudomány területén viszont nagyon művelt volt, ott nem lehetett olyat kérdezni tőle, amit nem tudott. Felelevenítette azt is, Simicska a katonaságban is nyíltan vállalta ellenzéki politikai érzelmeit 1983-ban, Orbán egy bevágott videófelvételen azt mondta, meg is figyelték ezért.
Pethő András újságíró azt mesélte, sokat írt Simicskáról és cégeiről, aki egyszer felhívta, és jelezte, hogy őt ez zavarja. "Inkább viccelődős volt", Pethőt mégis meglepte, hogy Simicskát egyáltalán érdekli, mit írnak róla.
A műsorban csak találgatni tudták, min veszhetett össze Orbán Viktor és Simicska Lajos - kettőjük háborúja akkor csúcsosodott ki, mikor Simicska a reklámadó miatt gecinek nevezte Orbánt -, Lakner Zoltán politológus szerint Orbánnak egyszerűen teher lett, nem akarta, hogy bárki korlátozza a politikai hatalmát. Csintalan Sándor viszont - akit a többi között Simicska barátjaként mutattak be - arról beszélt, Simicska nem akart asszisztálni ahhoz, hogy egy másik diktatúra épüljön, "nem erről szól a szövetségük." Szerinte nem meglepő, hogy Simicska a Jobbikkal szimpatizál. Egy, a jövőt firtató kérdésre azt mondta, szerinte "nincsenek atombombák."
Ungár Klára - szintén volt fideszes politikus - viszont ennél vészjóslóbb mondást elevenít fel: állítólag Simicska olyasmit mondott, hogy ő csinált királyt Orbánból, ő is fogja lelökni.