Az Európai Bizottság most elégelte meg, hogy a magyar, a cseh és a lengyel kormány nem hajlandó betartani a menedékkérők áthelyezéséről szóló mechanizmus előírásait.
Kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország ellen amiatt, hogy nem hajtja végre a menekültek átvételére vonatkozó rendelkezéseket – jelentette be a testület strasbourgi ülése után Dimitrisz Avramopulosz migrációs és belügyekért felelős biztos.
Az eljárás elindításának a hírét már hétfőn kiszivárogtatta a Reuters, sőt, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már kedden reggel reagált is rá. A politikus az Országgyűlésben napirend előtt azt közölte:
a magyar kormány zsarolásnak és európaiatlan magatartásnak tekinti az eljárás megindítását.
Hétfőn szintén a Parlament plenáris ülésén Orbán Viktor miniszterelnök is zsarolást emlegetett. A kormány álláspontja az, hogy nem vehetik el tőle azt a jogot, hogy eldöntsék, kit engednek be az országba és kit nem - márpedig a menekültek áthelyezéséről és betelepítéséről szóló rendszer éppen ezt határozza meg. Magyarország esetében 1294 ember befogadását várja el - ehhez képest egyetlen embert se segített ki így az állam.
Nem a magyar kormány az egyetlen, amelytől álláspontja megváltoztatását várja el az Európai Bizottság. Brüsszel ugyancsak eljárást indított a lengyelek és a csehek ellen is.
Az eljárás pikantériája, hogy a kvóták ügyében már zajlik a per az Európai Unió Bírósága előtt. Ezt a magyar és a szlovák kormány kezdeményezte, és az irányadó főtanácsnoki vélemény júliusra, ítélet az év végére várható.
A magyar kormány 2015 decemberében fordult a törvényszékhez, hogy kérje a 120 ezer menedékkérő áttelepítését célzó, kötelező jellegű mechanizmus megsemmisítését, amelyet az uniós belügyminiszterek minősített többségi szavazással, Magyarország ellenkezése ellenére fogadtak el néhány hónappal korábban.
Dimitrisz Avramopulosz strasbourgi sajtótájékoztatóján elmondta: ülésén a bizottság értékelte az uniós migrációs politika fejleményeit. Ennek talán a legfontosabb eleme a Törökországgal, illetve Líbiával kötött megállapodás.
Kiemelte: nem hagyhatják, hogy a menedékkérők a külső határokon maradjanak, ennek érdekében az unión belül minden országnak teljesítenie kell a vállalt feladatát. Eddig egyébként csaknem húszezer embert helyeztek át a mechanizmus keretében.
Európa nem csak azt jelenti, hogy pént kérünk és biztonságban akarjuk érezni magunkat. Azt is jelenti, hogy a nehéz pillanatokban segítjük egymást
- indokolta Avramopulosz a három országgal szemben elindított eljárást.
Arra a kérdésre, miért most született meg a döntés, a biztos azt válaszolta: mindent megtettek annak érdekében, hogy a három ország teljesítse kötelezettségeit. Ennek ellenére nem tettek semmit. Magyarország például egyetlen menedékkérőt sem vett át a többi tagországtól - emlékeztetett.