A Magyar Idők szerint költségvetési csalás gyanúja miatt indított eljárást az adóhatóság Simicska plakátcégei ellen. Az egyik érintett cég ügyvezetője ilyenről nem tud, azt mondja, pontosan adták meg az adatokat. A NAV csak egy átfogó vizsgálat indításáról értesítette őket.
A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Publimont Kft. és Mahir Cityposter Kft. ügyletei miatt költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Adó és Vámhivatal, legalábbis a Magyar Idők információja szerint. A lap szerint közérdekű bejelentés után indult az eljárás, ami összefüggésben van a Jobbik plakátkampányával: a hatóság állítólagos gyanúja szerint ugyanis a cégek megtévesztették a NAV-ot azzal, hogy kevesebb plakáthelyet vallott be annál, mint amennyit valóban átadtak a Jobbiknak.
A Mahir Cityposter ügyvezetője, Kovács István a hvg.hu-nak tagadta, hogy megtévesztették volna a NAV-ot. Mint mondta, ők pontosan adták le az adatokat, annyi szerepel a számlákon, mint amennyi helyre a plakátok valóban kikerültek. A pontos a számokat nem volt hajlandó elárulni, ahogy azt sem, mennyiért hirdet a Jobbik. (Az ellenzéki párt szóvivője, Jakab Péter korábban szintén nem mondott konkrét számot az első körös plakátkampányukra, ezt a kampány végére ígérte.)
Kovács a hvg.hu-nak azt mondta, kaptak ugyan csütörtökön értesítést a NAV-tól, de abban egy általános vizsgálat indításáról tájékoztatták őket: az adóhatóság az elmúlt 1,5 évet nézi át. Jövő csütörtökre beszéltek meg időpontot, akkor derül ki, pontosan milyen dokumentumokra kíváncsiak az ellenőrök. Ilyen vizsgálat a cégnél volt már korábban is, az adótörvény előírásai alapján. Kovács a nyomozásról nem értesült, ez a NAV-al folytatott megbeszélésen szóba sem került, csak olyan feljelentésekről tud, amelyeket a Mahir Cityposter tett, mivel a jobbikos plakátok rongálói milliós károkat okoztak a cégnek.
Mi nem tudunk arról, hogy ilyen eljárás indult volna, de ha a lap birtokában ott van már a végző határozat is, küldjék már el nekünk is
– fakadt ki felháborodva Kovács.