Itthon Windisch Judit 2017. június. 07. 17:42

McDaniel-menü: Lázár János dupla félrevezetéssel szereti

Windisch Judit
Szerzőnk Windisch Judit

A CEU elleni harcban a McDaniel College budapesti kampusza lett a kormányzati bezzegegyetem. Lázár János szerint a liberalizmusát büszkén hirdető intézmény a bizonyíték arra, hogy meg lehet felelni az új törvény előírásainak. Kis utánajárás után kiderült, a hivatkozott egyetem csak akkor tudja teljesíteni az elvárásokat, ha a magyar kormány pár kedves washingtoni mondatot hivatalos megállapodásnak vesz. A jelek szerint addig működhet, amíg Lázárnak kell egy bezzegintézmény.

A magyar és a marylandi kormány között még nem született megállapodás, az okmány alapjai viszont megvannak, amit a marylandi „felsőoktatási miniszter” már át is nézett – mondja Frenyó V. László, a McDaniel College dékánja. Frenyót azután kerestük meg, hogy Lázár János egy kormányinfón megegyezésközeli állapotról beszélt, kiderült tehát, hogy a miniszter alternatív értelmezését adta a tényeknek. Az egyetem vezetése egyelőre csak a tárgyalásokat készíti elő, a magyar kormány által illetékesként megjelölt Altusz Kristóf pedig megkereste az USA érintett államának kormányzóságát – pontosított a dékán.

Óra a McDaniel College budapesti kampuszán 2014-ben
Túry Gergely

Frenyó azt mondja, hogy a Lex CEU miatt szükségessé vált keretmegállapodás semmilyen apró részletre nem tér ki, mindössze leírja az intézmény magyar kampuszának státuszát. A felek kijelentik, hogy ennek működését, fenntarthatóságát egyaránt támogatják.

„Egy minimalista memorandum készül. A végső formát még nem láttam, de legjobb tudásom szerint ezt a dokumentumot írják alá.”

– mondja a dékán, akinek intézményét Lázár János emelte bezzegegyetemre szintjére, amely bármilyen liberális is, együtt tud működni a kormánnyal, és meg fog felelni a felsőoktatási törvény elfogadott módosításának. Frenyó azt mondja, ő már tárgyalt Palkovics László oktatási államtitkárral a törvény elvárástól, miszerint tagállami szint mellett a szövetségi kormánnyal megállapodást kell kötni az intézmény működési feltételeiről. Frenyó a washingtoni szerveknél is tájékozódott, de onnan azt a nyilvánosságnak eddig is ismételt választ kapta, hogy a szövetségi kormány az ügyben nem illetékes.

Frenyó olvasata – és magánvéleménye szerint – az eljárás teljesítéséhez elég az, hogy a szövetségi kormány nem emel kifogást, és nem gördít akadályt a magyar kormány és a területileg illetékes tagállam vezetése közt létrejött megállapodással szemben. Palkoviccsal erről azonban még nem beszélt, így megerősítést sem kapott saját olvasatára.

CEU-s forrásunk szerint az egész azon múlik, mivel akarja a kormány elgáncsolni a CEU-t. Ha a szövetségi kormánnyal kötendő megállapodásra vonatkozó előírást úgy értelmezi, hogy "a helyettes államtitkár helyettesének bólintása is elég", akkor a McDaniel megmenekül, ha viszont minden betűhöz ragaszkodik, akkor nem. A CEU-nak ugyanis a jogszabály több más pontja alapján is keresztbe lehet tenni, nincs például Amerikában kampusza, és nem is tartaná életszerűnek, hogy legyen.

Frenyó László kérdésünkre azt mondja, az elegendő washingtoni jóváhagyás szakmai és politikai értelmezésen múlik,

„el tudom képzelni, és józannak is tartanám, hogy legyen egy olyan értelmezés, amit könnyű kielégíteni.”

Ezzel szemben Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese korábban azt mondta, bizonytalanságot okozna, ha csak szóban értelmeznék a törvényt. Frenyó a hvg.hu-val beszélve viszont állította: a döntés nem az intézmények kezében van, de ha egy egyetem biztos abban, hogy magas minőségű munkát végez, értékes diplomát ad, akkor teljes jószándékkal készülhet a jövőre. Hisz abban, hogy „a dolgok értelmes megoldást nyernek”. Azt nem tudja megítélni, hogy a CEU a jelen követelmények mellett marad-e, vagy sem. Ő mindenesetre úgy látja, hogy „a felsőoktatásnak használ, hogy külföldi intézmények is vannak Magyarországon, színesítik a palettát”.

Túry Gergely

Arra a kérdésre, hogy hogyan viselik, hogy Lázár János a kormány nevében velük példálózik, Frenyó azt mondja, „arról senki nem tehet, hogy valamilyen feltételeknek megfelel, és ezt pozitívan nyugtázzák. Mi nem tartjuk magunkat bezzegintézménynek, nem is fogadom el ezt a státuszt.”

A marylandi egyetemvezetésben nem merült fel, hogy a törvényjavaslat miatt pakoljanak. Éjjel-nappal azon dolgoznak, hogy minden feltételnek megfeleljenek.

Magyarországon is csak amerikai diplomát adnak

A McDaniel College egy éppen 150 éve létező magánegyetem, amelyet odakint 1922-ben akkreditáltak, az egyik első koedukált felsőoktatási intézmény volt Amerikában. Központja a Maryland állambeli Westminsterben van. A 90-es években merült fel, hogy létesítsenek egy fiókkampuszt. A magyar leányról 1994-ben döntöttek, majd 1995-ben akkreditálták Amerikában. Az intézménynek magyar akkreditációja nincs, és erre nem is törekszenek. Csak amerikai diplomát adnak, a képzések akkreditációját többször felülvizsgálta az amerikai akkreditációs hatóság. Az Oktatási Hivatal téli ellenőrzése náluk – egyedüliként – nem talált semmilyen hiányosságot.

„Az amerikai anyaintézmény integráns része vagyunk, a magyar felsőoktatáshoz szervezeti szempontból nincs közünk, de a magyar törvényes keretek között működünk” – hangsúlyozza a dékán. A tantárgyakat Amerikában tartják nyilván, minden adat oda kerül ki, az index és a diploma is ott születik. Van olyan tárgy, amit csak Budapesten tanítanak, de annak is amerikai akkreditációja van, ami garantálja, hogy az amerikai akkreditáció által elismert magas minőségű képzést nyújtanak, és magas szintű diplomát adnak.

Téves fordítás, hogy liberális egyetem lennének, a liberal arts egyfajta képzési konstrukciót jelent, az amerikai intézmények harmada ilyen. Leegyszerűsítve a lényeg, hogy minden képzésen résztvevőnek kötelező számos bölcsészeti, társadalomtudományi, élettudományi és művészeti tárgyat is hallgatnia, ami a hallgatók látókörét bővíti.

Hirdetés