Itthon hvg.hu 2017. június. 06. 21:20

Eggyel kevesebb ingyenes strand lesz júliustól Balatonföldváron

A polgármester szerint egyebek mellett a fenntartás költségeit próbálják kigazdálkodni a 800 forintos napijeggyel.

Fizetős lesz július elsejétől a balatonföldvári Keleti szabad strand. Az ott élők közül néhányan attól tartanak, hogy ez elriaszthatja a vendégeket – hangzott el a hétfői RTL Híradóban.

Holovits Huba polgármester szerint azért lesz fizetős a strand, mert sokba kerül a fenntartása és az idegenforgalmi adó után járó állami támogatás csökkenését is kompenzálniuk kell. A fenntartás évi 25 millió forintot visz el. Arra számítanak, hogy a belépők ára nagyjából fedezi majd ezt az összeget.

Az egyik büfé tulajdonosa szerint biztosan lesznek olyan vendégek, akik átmennek máshova, például Zamárdiba, ahol van még ingyenes strand.

Van, aki úgy vélte a nyaralók közül, hogy még jobb is lesz a strand, ha fizetni kell érte, mert valószínűleg tisztább lesz.

Nemcsak a strand lesz fizetős egyébként, hanem a parkolás is. Azért csak júliustól szednek belépőt, mert addig végeznek a fürdőhely felújításával.

A napijegy 800 forint lesz, de a helyiek és a nyaralók tulajdonosai egy ötezer forintért kiváltható kedvezménykártyával ingyen parkolhatnak és strandolhatnak Balatonföldváron.

Elképzelhető, hogy a következő években újabb balatoni szabadstrandokat tesznek fizetőssé.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. május. 06. 20:00

Dorka maximum fokozaton készül az érettségire, mégis stresszel – kiégő tinédzsereket termel a magyar oktatás

Állandó fáradtság, ingerlékenység, alvási problémák, megváltozott evési szokások, koncentrációs nehézségek – sokak számára csenghetnek ismerősen a felsorolt tünetek, ugyanis a 10 és 19 év közötti magyar fiatalok közül minden ötödik küzd valamilyen mentális zavarral Magyarországon. Bár a „kamaszkori kiégés” egyelőre nem hivatalos diagnózis, a jelenség nagyon is valós, és egyre több fiatalt érint. Mi áll a háttérben, és mit tehetünk a megelőzésért?