Itthon hvg.hu 2017. május. 25. 12:52

Kövér: Az, hogy nem tehet fel kérdést, azt jelenti, hogy nem tehet fel kérdést

A házelnök beszédében megszólította a 444.hu újságíróját, aztán nem akart neki nyilatkozni.

Remélem, van itt a 444.hu-tól valaki – mondta Kövér László egy szerdai, a nemzeti konzultációhoz kapcsolódó lakossági fórumon, ahol többször is beszélt a lap egyik újságírójáról, valamint idézte egyik cikkének címét is. Bede Márton éppenséggel ott volt az eseményen – majd hosszú cikkben számolt be az elhangzottakról –, amelynek végén megpróbált néhány kérdést feltenni a házelnöknek, ha már az előadása során megszólította.

Kövér viszont nem volt hajlandó válaszolni, és igyekezett minél gyorsabban elhagyni a fórumnak helyt adó épületet. Amikor pedig Bede arról érdeklődött, hogy olvasta-e azt a cikket, amelyről beszédében szót ejtett, a politikus ennyit válaszolt:

Nem. Az, hogy nem tehet fel kérdést, az azt jelenti, hogy nem tehet fel kérdést."

Bede azt is szerette volna megtudni, nem érzi-e kellemetlenül magát Kövér amiatt, hogy házelnökként, hatalmi pozícióból egy újságíróról beszél sokáig mindenféle rendezvényeken, és aztán nem hagyja, hogy az az újságíró kérdéseket tegyen fel.

Nem, egyáltalán nem érzem kellemetlennek" – vágott vissza a politikus, aki előadása során arról is értekezett, hogy

a demokrácia az egy vitatkozó rendszer".

Kedden Rogán Antal is csak kutyafuttában volt hajlandó néhány szót mondani a 444.hu egy másik munkatársának. Méghozzá annyit, hogy

a 444-et nem olvasom, és nem is nyilatkozom önnek."

Aztán még hozzácsapta azt is, hogy ha a lap "minden hazugságát beperelné, akkor egész idő alatt a bíróságon lenne".

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.