Itthon MTI 2017. május. 21. 10:27

Németh Szilárd az Európai Parlamentben is migránsokat lát

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint az Európai Parlament azért szavazta meg az uniós szerződés hetedik cikke szerinti eljárás megindítását Magyarország ellen, mert az ország nem hajlandó beengedni az illegális bevándorlókat.

Németh Szilárd a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arról beszélt, hogy a határozatban kitérnek a tíz év börtönbüntetésre ítélt szír Ahmed H. esetére, aki 2015. szeptember 16-án egy megafonon keresztül irányította a magyar határt megtámadó migránsokat.

A határozat szerint tisztességtelen bírósági eljárás folyt ellene és több másik elítélt migráns ellen - mondta a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese, megjegyezve, nem tudja, ez mit jelent.

Németh Szilárd véleménye szerint a határozat másik célja, hogy beleavatkozzon a jövő évi országgyűlési választásokba. A jogi lépéseket ugyanis még el lehet húzni 6-8 hónapig, addigra pedig éppen "benne lesz" az ország a kampányban.

A politikus a határozatról azt mondta, ez az eddigi "legdurvább, legfurcsább és legérthetetlenebb támadás" Magyarország ellen. Szerinte azonban a folyamat meg fog állni, mert nem lesz meg a szükséges többség ahhoz, hogy az Európai Tanács elé kerülhessen az ügy.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?